Connect with us

Sztori

Egyre gusztustalanabb dolgok derülnek ki Balog Zoltánról

Nem  K. Endre volt az egyetlen, akit Balog megmentett volna tette következményeitől.

Novák Katalin és Varga Judit lemondásával messze nem ért véget a kegyelmi botrány: nem elég, hogy K. Endre továbbra sem képes leállni, és hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát, Balog Zoltánról – aki egyébként korábban már távozott a magyar reformátusok éléről – is egyre több tény lát napvilágot az esettel kapcsolatban.

Legutóbb arról írtunk, hogy kiderült: személyesen találkozott K. Endrével még azelőtt, hogy azt javasolta volna Novák Katalinnak, adjon kegyelmet a férfinak.

Most kiderült: mást is ki akart menteni a törvényes felelősségrevonás elől a botránypüspök.

444 megszerezte Balognak a kegyelmi botrány közepette, március 9-én tartott beszédének egy leiratát, amelyből egy újabb ügyre derült fény: kiderült, hogy Balog Zoltán nemcsak a bicskei gyermekotthon egykori alkalmazottja, K. Endre ügyében járt el, hanem egy letartóztatott lelkészt is megmentett volna a börtöntől.

 

A történtekről maga Balog beszélt március 9-én a budapesti Ráday Ház dísztermében tartott gyülekezeti lelkész-főgondnoki konferencián körülbelül 400 ember előtt.

 

„Amikor lelkipásztor társammal megkaptam a jelzést azokról, akiket jól ismertem a politikából, a közéletből (?), hogy ezt az embert a rendőrök fogják elvinni, mert a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, s volt egy álmatlan éjszakám, másnap reggel bementem a püspöki hivatalba, és mondtam a helyettesemnek, hogy baj van, most mit csináljak. Végig azon gondolkoztam, hogy most kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen; de azért van valami mozgástér, hogy visszafizessék, másképp csináljuk, adunk hozzá, csak hogy megmentsük azt az embert – mondom, hogy most mit csináljunk… S azt mondta, hogy először imádkozzunk! Na, ez a különbség! Hogy valaki közéletileg és politikailag közelít meg valamit, még ha a cél helyes is, vagy pedig lelkileg közelít meg. Ez kerül mérlegre.”

 

A 444 az ügyben megkereste a püspököt, ám ő nem adott választ.

Mindent megpróbált megmagyarázni

A március 9-én elhangzottakban Balog arról is beszélt, hogyan látja a saját szerepét a kegyelmi ügyben, ami miatt Novák Katalin és Varga Judit is lemondott.

 

„Ha valaki úgy gondolja, hogy valaki egy konkrét ügyben, amiért valaki súlyosan megbűnhődött, méltatlan büntetést kapott, egyébként is nem úgy bűnös ember, ahogyan kimondta a bíróság – még ha ezzel ítéletet nem is kérdőjelezünk meg –, akkor az a dolga, hogy kegyelmet kérjen, ha erre van lehetősége. Hányszor tettem ezt meg az elmúlt 20-25 évben! Hogy kegyelmet kértem, segítséget kértem, megértést kértem, támogatást kértem, elnézést kértem, és mindig újra igyekeztem.”

Arról is beszélt, hogy kik felelősek rajta kívül a kegyelmi botrányért.

 

„Emlékszem, amikor először kaptam egy ilyen üzenetet valakitől – régi szolgatársam és lelki testvérem –, hogy te vagy a mi Józsefünk ott, a fáraó udvarában, hát intézkedj, csináld, mondjad, kérjed! És amikor lelkipásztorként kértem, akkor – talán kevésbé figyeltetek erre – együtt (?) lelkipásztor társakkal (együtt) kértem, akiknek a nevét soha nem fogom kiadni, mert nem akarom (…?), meg iskolaigazgatóval, meg tanárokkal, meg szülőkkel, meg diákokkal, akik kiálltak egy 40 éves pedagógusi pálya mellett…” (A kérdőjelek azt jelzik, hogy nem érthető tisztán a felvétel.)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top