Connect with us

Hírek

Döntött a kormány:Itt a bejelentés!

A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók – jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán kedden.

Nagy Márton úgy fogalmazott: az elhibázott brüsszeli szankciók az „egekbe lökték” az energiaárakat és az inflációt. Sorra dőlnek meg a történelmi rekordok, egész Európa ettől szenved.

A miniszter felidézte, hogy a szankciós kamatfelár letörése, így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében a kormány már korábban kamatstopot vezetett be a lakossági hitelekre, majd ezt kiterjesztette a kkv-szektorra is.

Kiterjesztik a kamatstopot a diákhitelekre is

Itt azonban nem álltak meg, a kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá – jelezte.

„Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe” – fogalmazott Nagy Márton.

A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől – hangsúlyozta. Hozzátette: mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson, meg kell védeni a fiatalokat.

A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.Forrás: MTI

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top