Connect with us

Sztori

Döbbenetes, amit egy fiatal magyar mentős csinált: Hordággyal vert szét egy mentőautót, azonnal kirúgták-Videó

Az egész esetet videóra vették a kollégái, miközben biztatták őt.

Szétvert egy több mint 20 millió forint értékű rohamkocsit egy fiatal mentős egy magyar mentőállomás udvarán, amiről videófelvétel is készült. A döbbenetes rongálást az állomás dolgozói vették videóra, miközben az is hallható, hogy többen buzdítják a kollégájukat.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Blikk kérésére megerősítette, hogy nem megrendezett felvételről van szó. Hozzátette, több mint egy hónappal ezelőtt egy korábban balesetet szenvedő, összetört állapotában ideiglenesen a mentőállomás udvarán tárolt mentőautóban okozott további kárt egy fiatal mentős, miközben ketten buzdították.

„A példátlan cselekedet nemcsak értelmetlen és megbotránkoztató volt, hanem a balesethez kapcsolódó eljárást és a biztosítási ügyintézést is megnehezítette, ezért azonnal munkáltatói vizsgálat indult”

– hangsúlyozta a szóvivő, majd hozzátette, hogy a fegyelmi eljárást lefolytatták, aminek eredményeként a rongálásban részt vevő mentők munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették, ám az általuk okozott kárt így is meg kell téríteniük.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top