Connect with us

Sztori

Borzalmas dolog történt ezen a magyar rendőrösön

Hivatalos személy elleni erőszak, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség, egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.

Az MTI szerint a budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit, aki a fogdában arra panaszkodott, hogy fázik. Az egyik rendőr kiengedte, hogy a folyosón lévő ruháját felvegye, de amikor kiderült, hogy a pulóverben lévő madzag önkárosításra is alkalmas lehet, mégsem engedte meg.

A gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt, aki jelentette az esetet. Erre egy másik rendőr szaladt oda a férfihoz, majd a gyanú szerint gumibottal többször megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését – írta a vádhatóság.

A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét”

– közölték.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top