Connect with us

Sztori

Az új internetadó: tavasztól fizetőssé válik a Facebook, a Messenger, de még az Instagram is

Tavaly közösen döntöttek az európai uniós szakhatóságai, hogy – Brüsszel iránymutatásának megfelelően – idén tavasztól végleg el kell törölnie a mobilszolgáltatóknak a nullás díjszabást az alkalmazásaiknál, így a Messenger és sok más app hamarosan fizetőssé válik.

Ezeket látta már?

A terv szerint 2023. március 31-én élesedik az a szabály, miszerint az összes hazai mobilszolgáltatónál fizetni kell az olyan alkalmazásokért és szolgáltatásokért, amelyekhez eddig korlátlanul hozzáférhettünk, még akkor is, ha a díjcsomagjuk internetes keretét már kimerítették.

Ez pontosan azt jelenti, hogy

  • nem lesz többé ingyenes például a Facebook, a Messenger, a WhatsApp, az Instagram görgetése vagy épp a Spotify hallgatása.
  • Ezek és a navigációs programok használata közben fogyasztott kilobájtok után is fizetni kell.

Miért van erre szükség?

Az EU évek óta lobbizik érte, hogy legyen valamilyen változás az ügyben. Korábban is kifogásolta, hogy egyes díjcsomagokban megkülönböztettek platformokat és alkalmazástípusokat, amelyekre úgynevezett zero rate konstrukciót alkalmaztak a szolgáltatók. Ez azt jelenti, hogy végül nem számították be az adatkeretbe például a Facebook, egyes csetalkalmazások és streamingoldalak használatánál elfogyasztott adatot, mindezt azért, hogy így is vonzóbbá tegyék a csomagjaikat.

Tavaly júnisuban az uniós tagállamok szakhatóságait tömörítő BEREC új iránymutatást adott ki, amely arról szólt, hogy a testület a bírói gyakorlat alapján a jövőben semmilyen, az egyes platformokat vagy alkalmazástípusokat megkülönböztető zero rate konstrukciót nem tekint alkalmazhatónak.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is ezt az álláspontot képviselte 2017-tól, végül pedig a BEREC döntésének hatására 2022 őszén határozatban kötelezte is a három érintett mobilszolgáltatót – a Magyar Telekomot, a Yettelt és az immár részben állami kézben lévő Vodafone-t –, hogy 2022. november 15-ig fejezzék be a nullás adatkeretű csomagok értékesítését, 2023. március 31-ig pedig meg kell szüntetniük vagy módosítaniuk kell azokat a szerződéseket, amelyeknél volt valamilyen zero rating opció – írta a Hwsw.hu.

Matekozni kell?

A változás kötelezővé tétele óta a három mobilszolgáltató-óriás közül kettőnél már megtalálható a tájékoztató, amely a nullás díjszabás kivezetéséről szól. A Magyar Telekom részletezi, hogy pontosan mely alkalmazásoknál szűnik meg ez a lehetőség, és hogy a felhasználók milyen adatmennyiségekkel számolhatnak egyes applikációknál.

Eszerint

  • a Messengerben 100 üzenet elküldésénél még nem veszünk észre semmit, mert csak 2 kilobájtnyi adatról van szó,
  • a Facebook hírfolyam egyperces böngészése már 2 megabájtot igényel,
  • egy perc instagramozás 20 megabájtot is jelent,
  • míg a spotifyozni már borsosabb: egy percnyi zene meghallgatása átlagosan 5,6 megabájtot emészt fel

– írták.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top