Sztori
Idén már egyösszegben lehet majd fizetni a gépjárműadót, valamint mentességet kaphatnak bizonyos szervezetek a megfizetés alól.
A Pénzügyminisztérium által kedden bemutatott adócsomag szerint 2024-ben már lehetőség nyílik arra, hogy a tulajdonosok a gépjárműadót a jelenlegi két részlet helyett egyösszegben, április 15-ig fizessék meg.
Ez fontos könnyítést jelent, mivel eddig az éves adót két részletben kellett megfizetni, március 15-ig és szeptember 15-ig. Volt arra lehetőség, hogy valaki az éves adót egy összegben, március 15-éig megfizesse, de akkor előállhatott olyan helyzet, hogy az időarányosan megállapított adót külön is meg kellett fizetni, ha erről külön határozat jött.
Az nem változik, hogy az éves adót a járműnyilvántartásban az év első napján szereplő üzembentartó, ha nincs ilyen, akkor tulajdonos köteles megfizetni. Ha új autóról volt szó, akkor a forgalomba helyezés hónapjánál volt érvényes ugyanez a szabály.
Az is bekerült a törvények közé, hogy a kormány könnyít bizonyos autósok helyzetén, a természetes személyek esetében a tárgyévben előírt éves gépjárműadó-fizetési kötelezettségre öthavi részletfizetést engedélyeznek. Ennél viszont fontos módosítás, hogy az automatikus részletfizetési kedvezménnyel jelenleg csak a természetes személyek élhetnek,
A JAVASLAT KITERJESZTI AZ AUTOMATIKUS RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY LEHETŐSÉGÉT A JOGI SZEMÉLYEKRE IS.
Új elem a Gjt. módosításával, hogy az egyesület, alapítvány, köztestület mentesül a gépjárműadó megfizetése alól, ha a jármű költségvetési szerv, egyesület vagy alapítvány tulajdonában van és nem keletkezett a tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége.
Így bevezetik azt a főszabálytól való eltérést, hogy a nem természetes személy tulajdonos lesz az elsődleges szempont, így ha a gépjárműnek van üzembentartója, akkor is az alapítványi, egyesületi stb. kedvezményt kell vizsgálni.
Ha nem kapott csekket itt lehet érdeklődni:Az Infóvonal
- belföldről a 1819-es,
- külföldről a +36 (1) 461-1819-es telefonszámról hívható