Connect with us

Hírek

1 perce érkezett:Nagyon rossz hírt kaptak a hazai autósok,mindenkit érint

Drágult a kötelező biztosítás

Több mint 27 ezer forintos átlagdíjon kötötték meg az érintettek az új, kötelező biztosításaikat az év végi kampányban, ez 14 százalékos növekedést jelent a Netrisk.hu adatai szerint.

A kampányban érintett autók átlagéletkora 20 év, a márkák toplistáját pedig a Suzuki vezeti az Opel és a Volkswagen előtt. A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogyan lehet három- vagy hatszoros különbség is az átlagdíjak között.

December elsejével ér véget az idei kötelező kampány, amelynek során a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azok vehettek részt, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója. November 1. és 29. között több mint 19 ezer új kötelező szerződést kötöttek az autósok, ami 4 százalékkal elmarad a tavalyi szinttől. Az átlagdíj pedig 14 százalékkal 27 631 forintra emelkedett.

Jövőre átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.

A Netrisk.hu, Magyarország piacvezető biztosítási portálja szerint a 2010 előtti kgfb-kötések esetében 20 év az autók átlagéletkora. Az érintett autómárkák toplistáját a Suzuki vezeti, a második helyen áll az Opel, a harmadikon pedig a Volkswagen, majd a Skoda és a Ford következik. A top 10-ben helyet kapott még a Toyota, a Renault, Peugeot, a Fiat és a Daewoo is.

Emelkedő átlagdíj

„A tavalyi 24 ezer forintosnál magasabb átlagdíj több tényezővel magyarázható. A kárkifizetések – a balesetek számának növekedéséhez köthető – emelkedése mellett az alkatrészek drágulása áll a háttérben” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.

Az év végi kgfb-kampányban érintett autósoknak december elsejéig van lehetőségük arra, hogy eldöntsék: jelenlegi szerződésüket folytatják a jövő évben is, vagy új biztosításra váltanak. A döntésben kulcsszerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott indexdíjnak, amit az érintettek november 11-ig kaptak meg.

Háromszoros vagy hatszoros is lehet az eltérés

A Netrisk.hu adataiból az is kiderült, hogy az autósoknak igencsak megéri a balesetmentes közlekedés.

A teljes idei kötésállományt nézve a bonus kategóriákba tartozó autósok esetében az átlagdíj közel 37 ezer forint volt az idén. A ranglétra tetején lévő B10-es osztályzatú autósoknál azonban ez már lecsökkent 27 ezer forintra.  Az okozott balesetek miatt malus kategóriába sorolt autótulajdonosoknál és -üzembentartóknál ellenben már több mint 110 ezer forintra ugrik a kötelező felelősségbiztosítás átlagdíja, azaz a bonusos értéknek majdnem a háromszorosára.

A legmagasabb díjkategóriát jelentő malus 4-es osztályba tartozó kötelezős átlagdíj pedig az idén megközelítette a 163 ezer forintot, ez a hatszorosa a legalacsonyabb, B10-es átlagértéknek.

Besnyő Márton azt is elmondta, hogy az autódrágulás, a szervizköltségek és az alkatrészek árának emelkedése miatt azoknak az autósoknak, akik még nem rendelkeznek vele, megfontolandó a CASCO biztosítás megkötése is. A CASCO éves átlagdíja ugyanis a legtöbb esetben töredéke egy töréskár javításához kapcsolódó kiadásnak. Ráadásul sok biztosítónál a kötelezővel együtt megkötött CASCO esetén kedvezményeket kaphatnak az érintettek, különösen azok, akik évek óta igazoltan kármentesen vezetnek.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top