Connect with us

Sztori

Változik a gépjárműadó fizetése

Változik a gépjárműadó fizetése

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, hiszen a több mint ötmillió jármű után március 15. helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett csak egyszer kell utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár – nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

Mintegy 3,5 millió magánszemélyt, vállalkozást és céget érint az a könnyítés, ami szerint az idei évtől az évi két alkalom, március 15. és szeptember 15. helyett már csak egyszer kell gépjárműadót fizetni – mondta Izer Norbert. Az államtitkár kifejtette: a kormány azért is döntött a szabályok egyszerűsítése mellett, mert az adózók nagy részénél az évi kétszeri fizetés során sokszor megtörtént, hogy vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán is kifizették.

Izer Norbert emlékeztetett, 2021. január 1-jétől a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vette át a belföldi gépjárművek adójával kapcsolatos feladatokat. A NAV 2021-ben a gépjárműadóról határozatot küldött az adózóknak. Ameddig az ebben meghatározott gépjárműadó-kötelezettség nem változik, az adóhivatal az éves gépjárműadóról csak értesítést küld, új határozatot nem – ismertette.

Felhívta a figyelmet arra: annak, akinek problémát okozna az adózóknak az évi egyszeri fizetés, érdemes kihasználnia az Európai Unió legegyszerűbb részletfizetési kedvezményét, amely a NAV mobilalkalmazásában (NAV-Mobil) csak néhány kattintás, ráadásul automatikusan jár. A lakosság vagy például az egyéni vállalkozók az öthavi, pótlékmentes részletfizetést június 30-ig, évente egyszer vehetik igénybe – hangsúlyozta Izer Norbert.

Az államtitkár hozzátette: az az egyesület, alapítvány, köztestület pedig mentesül a gépjárműadó megfizetése alól, amelynek járműve költségvetési szerv, egyesület vagy alapítvány tulajdonában van, és nem keletkezett a tárgyévet megelőző évben társaságiadó-fizetési kötelezettsége.

(MTI)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top