Connect with us

Sztori

Valaki 120 aranyrudat küldött a Magyar Vöröskeresztnek,amit egy vonaton hagyott

Az adományt még 2019-ben kapta a Vöröskereszt, de csak most vehették át.

Megkapta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azt a csomagot, amelyet még 2019-ben találtak egy vonaton a szervezetnek címezve, és amely több mint 3,7 kilogramm összsúlyú, 120 aranyrudat tartalmazott.

2019 októberében a St. Gallenből Luzernbe tartó vonat egyik kocsijában a kalauz egy fehér csomagot talált, amelynek címzettje az ICRC volt. A csomagban 3,732 kilogramm össztömegű, 120 darab aranyrúd volt, amelyeket egyedi jellel és sorszámmal jelöltek meg – írta friss közleményében az luzerni ügyészség.

A közlemény szerint az alapos vizsgálat ellenére „az aranyrudak tulajdonosát nem sikerült azonosítani”, és „még a kantoni újságban megjelent hirdetés sem segített megtalálni a tulajdonost”. A nyomozók nem találtak arra utaló jelet sem, hogy a csomag tartalma „egy esetleges vagyon elleni bűncselekményhez kapcsolódna”.

„Így a luzerni ügyészség abból indul ki, hogy nem történt bűncselekmény. Az ügy lezárult” – áll a közleményben.

Mivel az arany az ICRC-nek címzett csomagban volt, „feltehető, hogy az ismeretlen tulajdonos az aranyat ennek a szervezetnek akarta átadni, így az az ICRC-hez került mint eredeti címzetthez”.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top