Connect with us

Sztori

Tóth Gabi rendkívüli üzenetet kapott egy egyházi vezetőtől

Fábry Kornél püspök az Indexnek adott interjút, melyben újságírói kérdésre azt is elmondta, mit tenne, ha Tóth Gabi bekopogtatna hozzá.

Az egész ország élcelődik a magát kereszténynek tituláló Tóth Gabi énekesen. Mit mondana neki, ha kopogtatna a püspökség kapuján? – hangzott el a kérdés, mire a püspök ezt felelte:

Szeretettel látnám egy teára, és meghallgatnám őt. Egyébként nagyon könnyű mások felett ítélkezni. Ezt az emberek gyakran a saját hibáik elfedésére teszik. A papi jelmondatom: Legyetek tehát irgalmasok! Volt olyan házasság, ahol kicsit megingott a kapcsolat. Elvittem őket négy gyerekkel Franciaországba és Olaszországba egy kisbusszal. Olyan jól sikerült a „párterápia”, hogy utána még két gyerekük született” – mondta Fábry, hozzátéve: senki fölött nem ítélkezem, mert nem erre kaptam felhatalmazást, hanem a feloldozásra, a megbocsátásra.

Mint azt az atv.hu is megírta, az énekesnő és a sztárséf nemrégiben bejelentette, hogy külön utakon folytatják. Nem sokkal később az is kiderült, hogy Gabi másnap az új párjával, a Fricska Táncegyüttes egyik tagjával együtt jelent meg a jászberényi Csángó Fesztiválon. Gabi a napokban a közösségi oldalán Krausz-Tóth Gabrielláról visszaváltoztatta a nevét Tóth Gabriellára, sőt, a hírek szerint új párjával, Papp Máté Bencével már együtt is élnek a szentendrei házban.

Lapunk arról is beszámolt, hogy az énekesnő szombat este a Fricska együttessel adott koncertet Hevesen, és a színpadon üzent a kritizálóinak is. Tóth Gabi arról beszélt a közönségnek, hogy sok támadást kap azért, mert mer önmaga lenni és mer szabadon szeretni, valamint felvállalja magát. Hozzátette, az elmúlt nehéz időszakban a rajongóiból merített erőt. Az egyórás koncert után egyébként Gabi és új párja, Máté egy autóval távoztak a koncertről, külön sofőr vitte el őket a helyszínről, míg a Fricska többi tagja egy másik furgonra várt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top