Connect with us

Sztori

Tóth Gabi elénekelte a Nemzeti dalt! Videón a különleges produkció!

“A Nemzeti dal Petőfi Sándor legismertebb költeménye, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc máig ható üzenete és a magyar hazafias költészet kiemelkedő alkotása.

Petőfi a verset 1848. március 13-án, két nappal a forradalom kitörése előtt írta.

A vers kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására megváltozott: amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort (Rajta magyar, hí a haza!) azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy:

Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”. Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort.

A mű tematikailag alapvető ellentéteken épül. A költő a dicső, fényes múltat, a szabadságot (ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, / Szolgaföldben nem nyughatnak) állítja szembe az akkori jelen szégyenteljes rabságával (Rabok voltunk mostanáig, / Kárhozottak).

Majd ezt követően utal a jövőre, a feladatra, amely nem más, mint e rablánc lerázása” – olvashatjuk a Wikipedián.

A verset egyébként pont a 2024-ben Kossuth-díjat kapott Tolcsvay László zenésítette meg.

Petőfi szövegét Tóth Gabi is előadta Tolcsvay zenéjével, ráadásul nem egyedül tette.ökény Attila és Dolhai Attila voltak a partnerei, mindhárman nagyon kitettek magukért. Itt te is megnézheted a produkciót:

Kattints a képre!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top