Connect with us

Sztori

Tombol a koronavírus, újra kötelező a maszkviselés a szomszédban

Egy hónap alatt megötszöröződött a koronavírusos betegek száma Szerbiában

Magyar Nemzet azt írja, a hivatalos adatok szerint augusztus tizedike környékén mindössze alig több mint kétszáz ilyen pácienst regisztráltak a balkáni országban. Szeptember nyolcadikára azonban már az ezret is megközelítette ez a szám, a múlt héten pedig már 1529 ember fertőződött meg.

A megnövekedett fertőzésszám miatt ismét összeült a szerb-kormány Covid–19-járvánnyal foglalkozó munkacsoportja is. Az ülésről szóló közlemény szerint ajánlásokat fogalmaztak meg a betegség leküzdésére a további fertőzések elkerülése érdekében. Ennek részeként kiemelték a tesztelés fontosságát, főleg azokban az esetekben, amikor az egészségházakban jelentkező betegeknél a koronavírus tünetei figyelhetők meg, a Covid–19-szűrés kötelező lesz az egészségügyi intézmények minden dolgozója számára, ha akut légúti fertőzésre utaló tüneteik vannak, illetve tesztelni kell azon egészségügyi dolgozókat is, akik fertőzött személlyel kerültek kapcsolatba. Egyelőre nem rendeltek el teljes körű látogatási tilalmat a kórházakban, azt az egyes intézmények döntésére bízzák.

További járványügyi szigorítás, hogy minden egészségügyi intézményben kötelezővé teszik a védőmaszk viselését.

Egyébként nemcsak Szerbiában tombol a járvány, az elmúlt hét napban 14-en haltak meg koronavírusban Horvátország területén, közülük 237-en újonnan fertőződtek meg, de egyre több a beteg Montenegróban is.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top