Connect with us

Sztori

Szörnyű dráma rázta meg Budapestet

Szörnyű dráma rázta meg Budapestet

40 év körüli családapa gyomortáji fájdalomról panaszkodott reggel, de nem gondolta, hogy komoly a baj.

A fájdalom később egyre erősödött, ezért délután ismét megemlítette a feleségének, hogy nem érzi jól magát, sőt, már levegőt is nehezebben kap.

Az aggódó asszony hosszas kérlelésére végül családostól indultak el kórházba, ám a földszintre érve a férfi összeesett, ezért mentőt hívtak – írta az Országos Mentőszolgálat a Facebookon.

A nő még a hordozóban lévő 5 hónapos csecsemőjének hangos sírása ellenére sem esett pánikba, és végig pontosan követte a mentésirányító utasításait. Miután kiderült, hogy a férje nem lélegzik, a telefonon kapott instrukciók szerint megkezdte annak újraélesztését.

A perceken belül kiérkező mentők emelt szinten folytatták az ellátást, de a férfi életét nem sikerült megmenteni.

A mentők az eset kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy nem csak stressz hatására, munkában, sportolás vagy mozgás során, de akár otthoni pihenés alatt is kialakulhat szívinfarktus. Bár hirtelen is jelentkezhet, sokszor órákkal, napokkal vagy már hetekkel korábban figyelmeztető jelek alakulnak ki, amik felismerése életmentő lehet.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top