Connect with us

Sztori

Sokkoló mondatok L.L. Juniortól. Kőkemény üzenetet küldött a pénzről Kingának

Ez mindent megváltoztat?

Ma is izgulok, hiszen még sosem voltam ilyen helyzetben. De leginkább az életem hátralévő része miatt izgulok. Hogy mi lesz velünk” – nyilatkozta Körtvélyessy Kinga a Borsnak szerdán délelőtt kezdődött várópere kapcsán. Nem kicsi a tét, hiszen kislányuk felügyeleti jogáér is küzdenek.

Junior Dominikából reagált Kinga szavaira. Nem kis indulat érződik az Instagram-történetében elhelyezett mondatokban.

„Én nem is értem, miért nem a kislányomról beszélünk, akivel csak heti kétszer beszélhetek 10 percre, mintha elítélt lennék… A pénzről pedig egyelőre csak annyit mondok, hogy utazásom napján 11 milliót utaltam el csak úgy, papír nélkül a hölgynek, és egy csomó pénzt fog alaptalanul még kapni, ami tisztán talált pénz neki, de ő aggódik. Miközben én itt kint dolgozok, és édesanyám 67 évesen is dolgozik éppen a Hunyadi piacon. Nem kell aggódni, mert a kislányomnak mindig mindene meglesz, de az, hogy havi 250.000 forintos (!) gyerektartás-igénye mellett ő eszközként kezeli Lilit, hogy bosszút álljon az új kapcsolatom miatt, az tényleg felháborító! Egyezzünk meg Kinga, és zárjuk le ezt az egész témát!”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top