Connect with us

Sztori

Sógornőjével esett szerelembe Körtvélyessy Zsolt

A színész 2020-ban veszítette el imádott feleségét, Egerszegi Juditot, a közelmúltban azonban kiderült róla, hog ismét rátalált a szerelem. Körtvélyessy megözvegyült sógornőjében lelt új társra.

A gyászidőszakban leltek egymásra

Az elmúlt évek során rengeteg fájdalmas pillanatot élt át Körtvélyessy Zsolt: a Barátok közt című tévésorozat egykori Hoffer Józsija 2020-ban veszítette el szeretett feleségét, Egerszegi Juditot, aki koronavírus-fertőzés következtében veszítette életét. Pár hónappal később meghalt a színész öccse, Körtvélyessy Csaba is.

Zsolt és szintúgy megözvegyült sógornője sokáig barátokként tartották egymásban a lelket, ám a gyászidőszakban kapcsolatuk szerelemmé mélyült. Körtvélyessy korábban csupán annyit mondott új társáról, hogy szintén özvegy és régóta ismerik egymást. Végül a Blikk derítette ki, hogy a színművész a saját sógornőjébe szeretett bele. „Nem akartam nagy dobra verni, de ha már így kiderült, nem fogom letagadni, mert nincs benne semmi rossz. A miénk egy pozitív szerelmi történet” – mondta Körtvélyessy. Lapozz, a cikk a galériában folytatódik!

 

„Én és az öcsém is negyvenöt évig éltünk boldog házasságban életünk szerelmével. Amikor Juditkám a Covid miatt elment, teljesen összetörtem. Azt gondoltam, már soha nem találok párra, egyedül élem majd le az életemet. A gyász közben igyekeztem minél többet segíteni a sógornőmnek, mert Csabi is régóta beteg volt, ápolásra szorult. Emelgettem az ágyban, jártam be hozzá a kórházba. Végül ő is elkapta a vírust, itt hagyott minket” – révedt a múltba a színművész.
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top