Connect with us

Sztori

RENDŐRÖK ELŐL MENEKÜLVE HAJTOTT A HALÁLBA A 37 ÉVES FÉRFI,UTASA SULYOSAN MEGSÉRÜLT

Egy igazoltatás elől lépett meg a sofőr, aki először egy beton villanyoszlopnak hajtott neki, majd fennakadt egy kerítésen. Ő életét vesztette a helyszínen, női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Vasárnap éjjel, nem sokkal éjfél előtt szerettek volna a rendőrök a 4-es főúton leinteni egy autót és igazoltatni a sofőrjét, ő azonban többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg.

Aztán egy enyhén balra ívelő kanyarban megcsúszott, átsodródott a szemközti sávba, ahol először az útpadkára hajtott, ahol egy kerítésnek ment neki és kidöntött egy beton villanyoszlopot. Az igazoltatás elől menekülés hatalmas tragédiához vezetett a monori férfi a halálba hajtott. 

Darabokra törte a villanyoszlopot, akkora volt az ütközés. Fotó: Facebook/Balesetinfo – Monori HTP

Az autó akkora sebességgel közlekedett, hogy az ütközés következtében az oszlop darabokra tört, a rajta lévő vezeték pedig leszakadt és az autóra esett. Az autóban két ember utazott, egyikük a roncsba szorult. A monori hivatásos tűzoltók a vezeték feszültségmentesítése után feszítővágó segítségével kiszabadították a roncsból a beszorult embert, majd áramtalanították és átvizsgálták a járművet. 

A sofőr a helyszínen életét vesztette. Fotó: Facebook/Balesetinfo csoport – Monori HTP

Az autót vezető 37 éves monori férfi annyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, 36 éves női utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt, vagy kábítószert, az majd a későbbiekben fog kiderülni, az eset körülményeit a Monori Rendőrkapitányság vizsgálja.

RIPOST.HU

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top