Connect with us

Sztori

Polt Péter megszólalt Varga Juditról a hangfelvétel kapcsán

A legfőbb ügyész szerint a volt igazságügyminiszter szavai akkor lennének így értekelhetőek, ha Magyar Péter, akiknek elmondta azokat, hatóság volna.

Hétfőn a Parlament azonnali kérdéseinek órájában Tordai Bence kérdezte Polt Pétert. A Párbeszéd képviselője többek között azt mondta: bár Polt állítja, hogy az ügyészség a törvények szerint működik, a törvények viszont nem teszik lehetővé, hogy kihúzzák a Schadl-Völner-ügyből Rogán AntaltOrbán Viktor szerint ez hamis vád.

Amire viszont Tordai úgy vágott vissza: reméli, hogy ez esetben ezt Polt Péter feljelentésként értékeli majd Varga Judit ellen. (Magyar Péter hangfelvételei alapján korábban a volt igazságügyminiszter állította, hogy a miniszter kihúzatta magát és közvetlen munkatársait az ügyészségi anyagokból.) Tordai felszólalásában megemlítette azt is, hogy a Kossuth téren szombaton több százezres tömeg követelte Polt Péter távozását.

A legfőbb ügyész válaszában azt mondta: „Az ügyészségnek és a legfőbb ügyésznek a törvénynek kell megfeleljen, nem kívánságoknak, elképzeléseknek, felszólításoknak”. Hozzátette:

Varga Judit nem követett el hamis vádat, mert egy magánbeszélgetésben mondott valamit, amit egyébként vizsgálnak is.

Mint mondta, ez nem hatóság előtti beszélgetés volt, hacsak Magyar Pétert nem tekintik hatóságnak. Polt azt is hangsúlyozta, hogy nyomozás van az ügyészségi iratok megpiszkálásáról, de ismét leszögezte, hogy szerinte ennek lenne nyoma.

via Telex

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top