Connect with us

Sztori

Orbán Viktor rendkívüli üzenete minden nyugdíjasnak

Magyarország Kormánya minden időben fontos feladatának érzi a nyugdíjasok helyzetét és a nyugdíjak folyamatos emelését, ez pedig az elmúlt években sem volt másképp.

Orbán Viktor, miniszterelnök a napokban minden nyugdíjasnak levelet küld, a levélben pedig tájékoztat mindenkit arról, hogy februárban a korábban megígértekhez híven, mindenki megkapja a dupla nyugdíjat.

Mindezt Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott jelentette be. Az MTI-hez elküldött nyilatkozatában azt közölte a politikus, hogy 15%-kal emelkedett a nyugdíjak összege és a 13. havi nyugdíj kifizetése is most aktuális, így mind az emelést, mind pedig a 13. havit egy összegben kapja majd meg mindenki.

A miniszterelnök megbízottja elmondta, hogy a 13. havi nyugdíjat korábban a baloldal vette el a nyugdíjasoktól, Orbán Viktor által vezetett polgári kormány pedig ezt most mindenkinek visszaadja.

A kormány intézkedései mindig azt tükrözik, hogy az idősek minden helyzetben számíthatnak a kormányra, az elmúlt időszakban 5 alkalommal volt példa a nyugdíjprémiumra, ezek azonban a baloldal idején nem voltak jellemzőek.

2010 óta 92%-os nyugdíjemelés történt, az átlagnyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, mára már több, mint 208 ezer forintot jelent.

A nyugdíjasok örülnek az emelésnek és a 13. havi kifizetésnek, de csalódottak is, ugyanis a magas infláció okozta emelések az üzletekben teljes mértékben elviszik ezt az összeget.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top