Connect with us

Sztori

Öngyilkos lett a fia miatt az esztergomi robbantó apja.

Juhász László abban a szülői mintát követte, hogy önmaga ellen fordult, ám ő magával vitt a halálba egy kétgyermekes családapát is. A Ripost feltérképezte, milyen ember lehetett a rendőrgyilkos robbantó.

Sosem volt képes feldolgozni az apja öngyilkosságát az a férfi, aki szerda este felrobbantotta a házát, vele együtt önmagát és egy TEK-es tisztet, megsebesítve tizenegy másik embert. Hogyan jutott el a szélsőséges agresszivitásig, addig, hogy a gyűlölet tönkretette a személyiségét és gyilkossá változtatta?

 

Az egykori gimnáziumi osztálytársai szerint Juhász László tinédzserként még kifejezetten visszahúzódó volt, és talán a leggyöngébb az iskolában. Vézna fiúként a balhékat is kerülte, ugyanis borítékolható volt, hogy ha részt vesz egy verekedésben, ő marad alul – írja a Ripost.

 

Évtizedekkel később, az osztálytalálkozónk szervezése miatt felvettük vele a kapcsolatot. Amikor a Facebookon szembesültem a posztjaival, és láttam, hogy folyamatosan gyűlölködik, rájöttem, hogy nincs helye az életemben. Baja volt a kormánnyal, a zsidókkal és sok mindenkivel

– mondta az egyik egykori osztálytársa. Azon is meg voltak lepve, mennyire kigyúrta magát az egykor vézna fiúcska.

Forrás: Facebook

A Ripost szerint László szívesen alkotott összeesküvés-elméleteket, a nézeteit pedig kéretlenül is boldog-boldogtalannal megosztotta. A legtöbb szomszédja is ezért menekült a társaságából.

A legközelebbi kapcsolatot talán Jánossal sikerült kialakítania a búbánatvölgyi ismerősei közül.

Egymástól 50 méterre helyezkednek el a telkeink. Sokat beszélgettünk, gyakran át is mentünk egymáshoz. Valóban voltak sajátos nézetei, de azokat tiszteletben tartottam, ahogy ő is az én gondolkodásomat. Rendszeresen ő metszette a fáimat, hiszen velem ellentétben kint is lakott, így több ideje volt a kerti munkákra. Mindig megmondta, mennyi pénzre van éppen szüksége, annyit adtam neki

– emlékezett vissza János, majd rátért László egy másik furcsaságára is.

Többször is megkért, hogy vigyem be a városba vásárolni. Az egyik alkalommal 240 ezer forintért vett magának konzerveket és lisztet. Megpróbáltam meggyőzni, hogy a túl sok gabonaőrleményt nem tudja időben felhasználni és zsizsikes lesz, de közölte, hogy kifejlesztett egy speciális módszert, amivel ezt meggátolja.”

– mesélte a telekszomszéd.

Élete tele volt tragédiákkal

„Egyszer, miközben a kerítésemet javította, elmondta, hogy van egy fia, akivel nem tartja a kapcsolatot. Bántotta, hogy semmit sem tud a gyerekéről és a volt párjáról, de leginkább az édesapja öngyilkossága viselte meg. Arról már nem akart beszélni, hogy az apja pontosan mit tett magával, de azt még elmesélte, hogy az anyja a családi tragédia miatt rászokott az alkoholra, és évekkel később szintén elhunyt”

– mesélte a szomszéd.

Lászlónak az elmúlt évek során több vállalkozása is bedőlt. Nem hozott elég hasznot a kelet-magyarországi vendégháza és masszőrként sem sikerült egy stabil vendégkört kiépítenie.

Évekig Budapesten dolgozott metróvezetőként, de összerúgta a port az egyik felettesével, ezért el kellett jönnie.

Egy darabig a komoly végkielégítése miatt nem is voltak anyagi gondjai, de aztán a pénzét felélte. Többek között akkor vásárolta a telkét is, melyen csupán egy házalap volt. A saját két kezével felépített rá egy házikót. Gyönyörűen, szorgalmasan dolgozott. Egy halastavat is kialakított, tavasszal azt tervezte, hogy felépít mellé egy üvegházat is

– árulta el nyugdíjas férfi.

A Tények kiderült, hogy a gyilkos korábban a Szabolcs vármegyei Kömörön élt, illetve

honvédelmet tanult az egyetemen, ám tanulmányait nem fejezte be: édesapját ez annyira megviselte, hogy felakasztotta magát. Édesanyjának később új párja lett, de hamarosan nagyon lezüllött, és pár évvel ezelőtt ő is meghalt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top