Connect with us

Celebek

Mucsi Zoltán öröme: el sem akarta hinni, milyen sok nyugdíjat számítottak ki neki

Szeptember elején lett 65 éves hazánk egyik legfoglalkoztatottabb színésze, Mucsi Zoltán. A nyugdíjazásáról korábban borús képet festett, legalábbis ami az anyagi részét illeti, a jelek szerint azonban teljesen megváltozott a helyzet.

Az Arany Medál díjátadó gáláján jártunk a Bethlen téri Színházban, ahol Mucsi Zoltán az év színészének járó kitűntetést vehette át. Ezt az elismerést immár nyugdíjasként kapta a közönségétől, és ez megerősítette abban, hogy a nyugdíjazás nem egyenlő a visszavonulással.

Korábban úgy tűnt, hogy a színésznek kényszerűségből kell majd dolgoznia 65 felett is ahhoz, hogy el tudja tartani családját, tisztességgel elindíthassa az életben gyermekeit, három hónappal a 65. születésnapja után azonban elárulta, hogy mostanra kedvtelésből dolgozhat. Az Arany Medál díjátadó gáláján a Blikk kérdésére örömmel újságolta, hogy szeptember óta minden megváltozott.

Jelentős változást hozott számomra a nyugdíj. Sűrűbb lett a hajam, egy picit megszépültem, és olyan jelentős összegről van szó, hogy egzisztenciálisan 180 fokos fordulat állt be az életemben. Eddig a pénzért dolgoztam, most már csak a munka szeretetéért – árulta el az Arany Medál díjátadóján az év színésze, aki hozzátett: ameddig teheti, szeretne a pályán maradni. – Ha egészséges leszek, még száz évig szeretnék játszani. Úgy tudom, hogy most egészséges vagyok. Szarul nézek ki? – viccelődött a színész.

Mucsi Zoltán négy gyermek édesapjaként sosem tagadta, hogy fontos számára, mennyi pénzt visz haza. Az első házasságából született Gergő ugyan már felnőtt, de három kisebb gyermeke éppen a felnőtté válás küszöbén áll: Kornél 26 éves, Milán 20, legfiatalabb gyermeke, az örökbefogadott Veronika pedig mindössze 18, így érthető, hogy Mucsi minden erejével azon van, hogy támogassa őket.

A színész még a nyár közepén adott interjút a Szavakon túl című podcastben, ahol lemondóan nyilatkozott a nyugdíj összegéről, érezhetően aggasztotta a helyzet.–

Ősszel nyugdíjba megyek, szerintem úgy cakumpakk lehet, hogy lesz egy kétszázezres nyugdíjam. Ez nem túl sok pénz. Így a munkát nem tervezem abbahagyni – nyilatkozta néhány hónappal a nyugdíjazása előtt Mucsi.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top