Connect with us

Hírek

Most jött:Bejelentést tett Magyarország Kormánya

Bár Európa-szerte egyre nehezebbek a mindennapok, nekünk Magyarországon biztosítanunk kell a családok megélhetését, a munkahelyeket, és nem hagyhatjuk sorsukra a vállalatokat sem.

A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot; a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók – jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán kedden.

Nagy Márton úgy fogalmazott, a kormány a drasztikusan megromlott kamatkörnyezet miatt megvizsgálta a diákhitelek helyzetét, amelyet már közel 500 ezren vettek igénybe és mintegy 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá. „Megállapítottuk, hogy amennyiben a kormány nem intézkedik, úgy a szabadon felhasználható Diákhitel1 kamatát a duplájára, több mint 10 százalékra kellene felemelni; ezzel több mint 100 ezren kerültek volna nehéz helyzetbe” – fogalmazott.

A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől, hangsúlyozta. A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot. 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top