A mai Kormányinfón Gulyás Gergely az élelmiszerárstop kivezetését azzal indokolta, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint

augusztusban jelentősen csökken az infláció, 15 százalék körül várható, és az infláció mérséklődésének felgyorsulása folytatódni fog ősszel is.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a kötelező akciózás jelenleg előírt 10 százalékos mértékét 15 százalékra emeli a kormány, továbbá a kötelező akciózást kiterjesztik azokra a termékcsoportokra is, amelyek eddig az élelmiszerárstop hatálya alá estek.

A kötelező akciózással kapcsolatban kifejtette, a heti akciózási időszakot megelőző harminc napban a bolt által alkalmazott legalacsonyabb bruttó árnál legalább 15 százalékkal kedvezőbb áron kell adni az üzleteknek az akciós termékeket a jövőben.

Közölte, az árstopos termékeknél nem lehet a legalacsonyabb árat figyelembe venni, hiszen az az árstopos ár, ezért ebben az esetben a bruttó beszállítói árból indulnak ki és azt kell 15 százalékkal csökkenteni (MTI).

A beszerzési árak jó része már több hónapja csökkenő tendenciát mutat, azaz jó eséllyel lesznek olyan, most árstopos termékek, amelyeknek az ára a mostaninál is alacsonyabb lehet. Az étolaj esetében például egészen komoly az áresés: januárban még 800 forint körül volt a kiskereskedelmi beszerzési ár, jelenleg pedig 560 forint táján áll, a finomliszt pedig a január 230 forintos kilóárról csökkent mostanra 190 forintra az AKI adatai szerint.

A HVG készített egy gyors számolást azzal kapcsolatban, hogyan mozdulnak majd el az árak az árstop kivezetése után. A csirkemell ára körülbelül 10 százalékkal emelkedne, ami egyébként augusztusra mérséklődhet, hiszen a csirkemell beszerzési ára egy ideje lefelé mozog. Az AKI PÁIR adatai szerint a csirkemell kiskereskedelmi beszerzési ára 1938 forint volt kilónként június elején, ez az, amit figyelembe fognak venni az árazásnál a kereskedők.

finomliszta tojás és az étolaj ára a kötelező akciók miatt előre láthatólag csökkeni fog az árstop kivezetése ellenére is, mert a beszerzési árak már egy jóval korábbi árszintre rendeződtek vissza.

sertéscomb beszerzési ára ugyan nem nő már olyan ütemben, mint 2022-ben, de még most is csúcs közelében van, június második hetében az átlagos beszerzési ár 1655 forint volt. A kötelező akciózással előre láthatólag a mostani árszint alatt lesz 100 forinttal a fogyasztói ár.

 

 

tej és a tejtermék az a kör, amelynél a vásárlók a legnagyobb eltéréssel szembesülhettek az árstopos és a nem árstopos termékek esetében. A most árstopos tejek augusztusban 156 (saját márkás), illetve 281(gyártói márkás) forintba kerülhetnek majd, ami szintén jelentős csökkenés a jelenlegi árakhoz képest.

cukor várhatóan sokat fog drágulni a világpiaci ártrendek alakulása miatt, így a mostani 260 forint körüli árszintről 320 forintig emelkedhet kilója.

A fogyasztókra nézve tehát előre láthatólag nem lesz súlyos következménye az árstop kivezetésének, az viszont kérdés, hogy a kötelező akciózás miatti árcsökkentés milyen hatással lesz a termékpálya szereplőire. Az élelmiszerárstop ugyanis komoly feszültségeket generált, a részletekről ITT írtunk korábban.

Fontos megjegyezni, hogy míg az árstop az egész termékkategóriára vonatkozott, a kötelező akciót a kategórián belül egy termék esetében kell majd alkalmazni.

Indexkép: Pixabay