Connect with us

Sztori

Megérkezett a brutális vihar és mindent letarol: az egész országra kiadták a riasztást

tt van a hidegfront, bárhol számíthatunk ma záporra, zivatarra. A meteorológusok az egész országra kiadták a figyelmeztetést az ítéletidő miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a Dunántúlon változóan, keletebbre közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd délutántól csökkenni kezd a felhőzet. A nap első felében összességében több helyen, délután már csak középen és keleten lehet csapadék: nyugaton, délnyugaton eső, másutt zápor, helyenként zivatar várható.

A döntően nyugati, északnyugati szél nagy területen lesz élénk, időnként erős. A zivatarok elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lesz, de emellett erős vagy viharos széllökésekre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 29 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb, délnyugaton a hűvösebb. Késő estére 15 és 20 fok közé hűl le a levegő.

Az egész országra kiadták a riasztást, jön a vihar

Csütörtök napközben a zivatarokhoz szükséges feltételek egyre inkább az ország keleti felére korlátozódnak, másutt csökken a zivatar esély. A legfőbb veszélyforrás ekkor már várhatóan a felhőszakadás (rövid idő alatt 35-50 mm csapadék) lesz – írják a veszélyjelzésben.

Kiemelten az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében lokálisan akár 50-80 mm-t meghaladó csapadék is hullhat az ismétlődő cellaátvonulásokból, amely következtében lokális villámárvizek kialakulásának veszélye is fennáll. Estére a legtöbb helyen várhatóan lecsengenek a zivatarok, de főként délkeleten még éjszaka is aktív maradhat a légkör.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top