Connect with us

Sztori

Magyar lányon ámul egész Amerika, elsírta magát a tehetségkutató zsűrijének értékelése után – Itt a videó a produkcióról

Érdemes a zsűritag Simon Cowell arcát nézni akkor, amikot a szombathelyi születésű Vajda Vivien azt mondja az America’s Got Talent válogatójának színpadán, hogy ő most ugrókötelezni fog.

Még rá is kérdeznek a többiek, hogy azt gondolja, hogy az ugrókötelezéssel nyerni fog? Biztos benne? Vajda biztos, és akkor elkezdi a műsorszámát.

És érdemes megnézni a zsűri tagjait akkor, amikor befejezte az akrobatikus ugrókötelezést: Mel B el van ájulva, Heidi Klum azt sem tudja, hogyan lehetne ez jobb, Cowellt pedig arra emlékezteti az egész, hogy miért is szereti az ilyen tehetségkutatókat a korábbi énekes verziókhoz képest. Vajdánál aztán el is törik a mécses, és elmondja, hogy fiatalabb korában bullying áldozata volt, a csapattársai és az edzője is ellene fordultak, és azt mondták, hogy ő a csapat bohóca. De most megmutatta nekik.

Cowell szavait hallva Vajda elsírta magát, majd ezt követően elmesélte, fiatalkorában sokat csúfolták és bohócnak tartották. Howie Mandel ezt követően arra emlékeztette Vajdát, hogy produkciójával az egész világnak megmutatta, milyen fantasztikus.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top