Connect with us

Sztori

Lemondott Sulyok Tamás

Sulyok Tamás hétfőn lemondott, kedden már beköltözik a Sándor-palotába – új korszak veszi kezdetét Magyarországon

Új korszak veszi kezdetét Magyarországon, beköltözik a Sándor-palotába és megkezdi munkáját a frissen kinevezett köztársasági elnök.

Kedden lép hivatalba Magyarország hetedik köztársasági elnöke, Sulyok Tamás. A 67 éves jogprofesszor egészen hétfőig az Alkotmánybíróság elnöki posztját töltötte be. Mától pedig teljes értékű államfőnek mondhatja magát. Sulyok Tamás 2016 óta vezette az Alkotmánybíróságot.

Felesége, Nagy Zsuzsanna éppen a napokban beszélt arról, hogy eredetileg azt tervezték, hogy ezt a két és fél évet, ami a férje alkotmánybírósági elnökségéből még hátra volt, szépen végigviszik, aztán lassúbb élettempóra váltanak, amelyben elsődleges figyelmet és szerepet a gyerekek kaptak volna.

Úgy fogalmazott korábban Sulyok Tamás, hogy a jog szeretete nyomja, mottója pedig

tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni azt, ami őt illeti.

Leszögezte, hogy minden hatalom csak a jog kereti között értelmezhető. Mint rávilágított, a jog értékeket hordoz, és ezeknek az egymással szembeni kiegyenlítése a lényeg. Ez szép és nemes feladat, azonban egyben kihívás is. Kijelentette, hogy a jog értékei különböznek a politikaiaktól, mert az előbbiek pontosan meghatározottak, az utóbbiaknál viszont ez vita tárgya.

Azt tudom ígérni, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek kiegyenlítésén fogok munkálkodni. Bizalom nélkül minden összeomlik, ez a nemzet egységének alapja. Az előítéletektől mentes, kölcsönös megértésre szeretnék építeni

– sorolta.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top