Connect with us

Sztori

Közel 200 ezer kisnyugdíjas jogosult rendkívüli emelésre idén: kevesen tudják, így igényelhetik

Közel 200 ezer kisnyugdíjas jogosult rendkívüli emelésre idén: kevesen tudják, így igényelhetik

 

181 ezer kisnyugdíjas jogosult rendkívüli emelésre 2024-ben: ezt kevesen tudják, így igényelhetik- Egyre nő a félmilliós havi nyugdíjat kapó idősek száma Magyarországon, 2024 januárjában már 60 ezren voltak. Eközben akad legalább 180 ezer nyugdíjas, aki még 120 ezer forintot sem kap havonta.

A szakadékot pedig csak mélyíthette az elmúlt inflációja, és a nagymértékű emelések. A nők dominanciája látható az alacsonyabb nyugdíjsávokban, míg 420 ezer forint felett már a férfiaké a többség.

A kisnyugdíjasok kérhetik az ellátásuk méltányosságból történő emelését

Kevesen tudják, de 2024-ben a nemrég meghogzott szabályok alapján a nagyon alacsony – 120 ezer forintot meg nem haladó – nyugellátások esetében kérhető az ellátás méltányosságból történő emelése. A méltányossági nyugdíjemelés havonta 3-8 ezer forintot jelenthet pluszban. Ez az emelés beépül a nyugdíjba, így hatással lesz a következő nyugdíjemelésekre is, mely kis járandóság esetén sokat számíthat. Mint az a friss adatokból kiderült,

2024-ben akár 181 ezer nyugdíjas lehet jogosult az ellátás méltányosságból történő emelésére.

 

A MÁK tájékoztatása szerint kivételes nyugellátás-emelés engedélyezhető

  • a nyugellátásban részesülő, az öregségi nyugdíjkorhatár fölötti személynek,
  • a megváltozott munkaképességű özvegyi nyugdíjasnak;
  • az özvegyi nyugdíjasnak, ha fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik; továbbá
  • az árvaellátásban részesülő személynek.

Kivételes nyugellátás-emelés akkor engedélyezhető, ha a nyugellátás és a kérelmező számára folyósított egyéb rendszeres pénzellátás együttes havi összege nem haladja meg a 120 ezer forintot – az összeghatár 2023 előtt 90 ezer forint volt. Vagyis például nemcsak az öregségi nyugdíjat vehetik figyelembe, hanem minden egyéb rendszeres juttatást.

Ki nem részesülhet kivételes nyugellátás-emelésben?

Nem engedélyezhető kivételes nyugellátás-emelés annak a személynek, aki nem nyugellátásban részesül (pl.: megváltozott munkaképességű személyek ellátásában, rokkantsági járadékban, időskorúak járadékában részesülők). Továbbá annak a személynek sem,

  • akinél a nyugellátás megállapításától, továbbá a korábbi kivételes nyugellátás-emeléstől számított 3 év még nem telt el, továbbá,
  • aki tartós bentlakásos intézményben él,
  • aki otthont nyújtó ellátásban részesül, illetőleg javítóintézetben van elhelyezve,
  • aki előzetes letartóztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti.

Hol és hogyan nyújtható be a kivételes nyugellátás-emelés iránti kérelem?

A kérelem a Kérelem-adatlap nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez elnevezésű nyomtatványon nyújtható be. (A nyomtatvány a nyugdíjbiztosítási szervek ügyfélszolgálatain szerezhető be, illetőleg letölthető a Kincstár honlapjáról, illetve a magyarorszag.hu weboldalról.) A kérelemben meg kell jelölni azokat a különös méltánylást érdemlő körülményeket, és csatolni kell azokat a dokumentumokat, amelyek megalapozhatják a kérelem teljesíthetőségét (pl.: egészségi állapotról, közeli hozzátartozó egészségi állapotáról, gyógyszerköltségről, közüzemi díj elmaradásról szóló igazolás) – írja honlapján a MÁK.

A nyomtatványt hiánytalanul kitöltve és aláírva, hozzátartozói nyugellátásban (ideértve az árvaellátást is) részesülő személy esetén a Magyar Államkincstár Központhoz, egyéb esetben a kérelmező lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez, vagy a Magyar Államkincstár Központhoz kell benyújtani.

Milyen összegű kivételes nyugellátás-emelés engedélyezhető?

Az emelés összege nem lehet kevesebb 3 ezer forintnál és nem haladhatja meg a 8 ezer forintot.

Fontos, hogy az engedélyezett kivételes nyugellátás-emelés „beépül” a nyugellátás összegébe, a nyugellátások évenkénti rendszeres emelése során a nyugellátással esik egy tekintet alá.

Van-e jogorvoslati lehetőség a méltányossági jogkörben hozott döntés ellen?

A döntés ellen keresettel lehet fordulni a lakóhely szerint illetékes, közigazgatási kollégiummal rendelkező törvényszékhez a közléstől számított 30 napon belül – írja az Államkincstár.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top