Connect with us

Sztori

Komoly változás jön a hazai orvosi rendelőkben: erre mindenki készüljön

Komoly változás jön a hazai orvosi rendelőkben: erre mindenki készüljön

Az Országos Kórházi Főigazgatóság március elsejétől előírta, hogy a háziorvosoknak kell digitális időpontot foglalniuk a beutalóköteles ellátásokra a pácienseik részére, de szakmai szervezetek tiltakoztak a rendszer ellen, mivel sok rendelőben hiányoznak a megfelelő technikai feltételek.

A kormányzat végül visszakozott az egyeztetés során, és elnapolta a teljes rendszer bevezetését júliusig.

Március 7-én arról kaptak levelet a háziorvosok az Országos Kórházi Főigazgatóság egyik főigazgató-helyettesétől, hogy március elsejétől a beutalóköteles ellátásokra a háziorvosnak kell a digitális időpontfoglaló rendszerben előjegyeznie a páciensét, amennyiben a beteg személyesen megjelenik a rendelésen – írja a Népszava.

A Járóbeteg Irányítási Rendszert 90 szakrendelő közreműködésével kezdték el tesztelni, de számos szakmai szervezet tiltakozott ellene, mert szerintük a megfelelő használathoz nincsenek meg a feltételek, de az észrevételeikre nem érkezett kormányzati reakció, és február utolsó napján ennek ellenére megjelent a jogszabály.

A lap több háziorvost megkérdezett, akik azt mondták, nem tudják használni az új rendszert, mert a betegek ellátásához most alkalmazott szoftvereik tanúsítására várnak, és ez lenne az egyik előfeltétele a csatlakozásnak. Azok, akik az irányítási rendszer tesztjéből kimaradtak, ugyanazon a felületen kereshetnek időpontot a betegeknek, amelyen a Covid-oltásokat is vezették, csakhogy egyelőre sokszor lassú az E-tér, és az is előfordul, hogy a keresett ellátásra nincs kiajánlott időpont.

Az OKFÖ sajtóosztálya közölte, hogy a vármegyei irányító intézmények kéthetente tájékoztatják majd a háziorvosokat azokról a szakrendelésekről, ahol lehetőség van digitális időpontfoglalásra. Az elvárás az, hogy ezek a szakrendelések a kapacitásuk 30 százalékát ajánlják fel a rendszerhez. A szakrendelők azonban nem érdekeltek a kiajánlásra a lap szerint, mivel attól félnek, hogy ezzel saját területükhöz tartozó betegeiktől vonnak el kapacitást, és az új, más területről foglalók többletellátást generálnak egyes vizsgálatokra, amely aztán „csődbe viszi” a szakrendelőt.

A Magyar Orvosi Kamara is tiltakozott a kiküldött levél miatt, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egyeztetést kezdeményezett. A kamara titkára, Keczéry Attila zuglói háziorvos most arról számolt be, az egyeztetés vége az lett, hogy március elsejétől mégsem kell egységesen alkalmazni a háziorvosoknak az időpontfoglaló rendszert. A kormányzat képviselői azt a tájékoztatást adták, hogy a teljes rendszer csak július elsejével indul, és az eredeti, 90 intézményes pilotrendszer csak azokkal bővül folyamatosan, akiknél megvalósulnak a technikai követelmények is.

Címlapkép: Getty Images
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top