Connect with us

Sztori

Kihallgatták Gulyás Gergelyt az ügyészségen

Tanúként hallgatták ki Gulyás Gergelyt az ügyészségen, mondta a miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmény feljelentése elmulasztásának gyanújával nyomoz Magyar Péter állításai miatt, aki szerint felülről belenyúlhattak a Völner–Schadl-ügy irataiba, és előre figyelmeztethették a gyanúsítottakat.

Az ügyben már korábban meghallgatták Varga Juditot, aki ugyanerről beszélt a hangfelvételen, amit Magyar hozott nyilvánosságra. A volt igazságügyi miniszter arról beszélt a felvételen, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagaiból. Varga azt is állította volt férjének, hogy már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, az ő akkori helyettesének a nyomozásról, de az államtitkár „nem hagyta abba”, Schadlt pedig azért nem lehetett megmenteni, mert Polt Péter legfőbb ügyész „nem ura a helyzetnek”.

Magyar Péter korábban azt állította, hogy a Schadl–Völner-ügy irataiba való belenyúlásról szóló információi két kormánytagtól származnak: a volt feleségétől és Gulyás Gergelytől.

Gulyás neve mindössze egyszer hangzik el a Varga Judittal készített hangfelvételen, és ott is Magyar beszél róla. Azt kérdezte Vargától, hogy „ha a Schadl ennyire… nem az, hogy központi, de hogy az ő emberük volt Schadl, és ezt megmondta a Gergő is meg a Rogán is, akkor miért nem mentették meg? Vagy akkor miért hagyták őt bent?” Varga erre így felelt: „Nem volt több lehetőségük. Ez a nagy probléma.”

Magyar Péter később azt is állította, hogy Gulyás Gergelynek még azelőtt tudomása volt a Schadl-Völner-ügy nyomozásáról, hogy az nyilvánosságra került volna. Ezt az állítását „beszélgetésekre” alapozta, bár ehhez hozzátette, hogy szerinte Gulyás Gergelynek „semmilyen aktív, tevőleges vagy bármilyen Btk.-s szerepe nem volt” a Schadl–Völner-ügyben. Legfeljebb tanúként idézhetik be őt, mondta.

A legutóbbi kormányinfót Gulyás egyébként elég rejtélyesen zárta. Azt kérdezték tőle, hogy ő beszélt-e Orbán Viktorral erről az ügyről, változott-e a miniszterelnök bizalma az irányába, mire Gulyás így felelt: „Nem láttam jelét ennek. Most nem szeretnék elemzői pozícióba kerülni, de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki. Mondom még egyszer, ami ebben az esetben történt, ahhoz nekem nincs közöm. De ha mégis van, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem.” A miniszter nem magyarázta meg ennél jobban a kormányinfón, hogy mire gondol.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top