Connect with us

Celebek

Kiderült, folytatódott-e Árpa Attiláék románca a műsor után – először nyilatkozott erről A Nagy Ő és választottja

Hétfőn ért véget A Nagy Ő című társkereső reality a TV2-n, amelyben Árpa Attila a tizenkilenc hölgyből végül Timit választotta társául. A műsorral együtt azonban a románc is véget ért. A kialakult vonzalom ellenére, a pár békében vált el egymástól, és a mai napig beszélnek.

Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak Árpa Attila és választottja, Timi, amelyben először beszéltek arról, hogyan alakult a kapcsolatuk A Nagy Ő felvételei után.

Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek ebben a folyamatban. A végén, amikor Toscanaban ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end – fogalmazott Árpa Attila. – Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani.

Itt a válasz, amelyre mindenki várt: kiderült, együtt maradt-e Árpa Attila és választottja A Nagy Ő után

CELEBEK

Itt a válasz, amelyre mindenki várt: kiderült, együtt maradt-e Árpa Attila és választottja A Nagy Ő után

PROMOTED CONTENT

Hétfőn ért véget A Nagy Ő című társkereső reality a TV2-n, amelyben Árpa Attila a tizenkilenc hölgyből végül Timit választotta társául. A műsorral együtt azonban a románc is véget ért. A kialakult vonzalom ellenére, a pár békében vált el egymástól, és a mai napig beszélnek.SUGGESTED NE

Exkluzív interjút adott a Tények Plusznak Árpa Attila és választottja, Timi, amelyben először beszéltek arról, hogyan alakult a kapcsolatuk A Nagy Ő felvételei után.

– Ez a műsor egy kaland volt nekünk, egy romantikus mese és igenis voltak valódi érzelmek ebben a folyamatban. A végén, amikor Toscanaban ott álltunk és néztük a tájat, akkor viszont nem csak a műsor ért véget, hanem ez a romantikus mese is. Mint egy happy end – fogalmazott Árpa Attila. – Az, hogy most a való életben ennek nem lett folytatása, annak vannak különböző okai, de nem biztos, hogy azokat meg akarjuk osztani.( Friss hírekért kattints ide!)

Elárulták, közösen döntöttek arról hogy nem folytatják az ismerkedést, és szerencsére egyikükben sincsenek rossz érzések. A műsort is szívesen átélnék újra, hiszen rengeteg jó élménnyel gazdagodtak benne.

– Nem váltunk el haraggal, jó a kapcsolatunk. Néha beszélünk, sőt, azóta a színházban is megnéztem Attilát – árulta el Timi, majd Attila humorosan megjegyezte, hogy a lány a darab után már nem várta meg.

Az izgalmas és kalandokkal teli műsor nem csak élményeket adott a színésznek, hanem egy felfedezést is. Attila két évvel ezelőtt meglepő vallomást tett: nárcisztikus szociopatának nevezte magát. A műsor forgatása alatt azonban elbizonytalanodott ezzel a diagnózissal kapcsolatban.

 Azt szeretném kérni a nárcisztikus szakértőktől és pszichiáterektől, pszichológusoktól, hogy nézzék vissza online A Nagy Ő-t és mondják már el ők, hogy tényleg nárcisztikus szociopata vagyok, vagy sem. Amióta ezt nyilatkoztam, több nárcisztikus szociopata is jelentkezett nálam, és összehasonlítottam magam, a viselkedésemet és a viselkedési mintáimat azokkal az igaziakkal. Esküszöm, most már kételkedem benne, hogy én is az lennék. Szerintem nem vagyok az. A Nagy Ő meggyógyított! – jelentette ki humorosan a színész-rendező.

A riportban a sármőr elárulta, hogy a műsor és a szakítás óta egyelőre nem szállt vissza a ringbe, és nem randizott senkivel, de arra ő is kíváncsi volt, hogy a lovász lány hogyan áll most a férfiakhoz.

– Nem foglalkozom velük. Meg kell emésztenem ezt a két hónapot – nevetett fel Timi.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top