Connect with us

Sztori

Itt Mol-bejelentés:Minden autóst érint

Mol-bejelentés: Két részletben emelik 41 forinttal a benzinárat

Úgy döntöttünk, hogy a fogyasztók érdekeit figyelembe véve két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal

– ezt jelentette be az Indexnek adott interjújában Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.

Arról még a nyáron számoltunk be, hogy a Pénzügyminisztérium az uniós előírásokhoz igazodva január elsejétől kénytelen megemelni a jövedéki adót. Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója később levezette, hogy 41 forintos drágulás jöhet a benzinkutakon.

Orosz András szerint, ha a következő hetekben a makrogazdasági körülmények egyéb árváltozást hoznak a nagykereskedelemben, azt a kiskereskedelmi piac is követni fogja.

Orosz András az Indexnek elmondta: idén szeptemberben több mint 100 forinttal többet kellett fizetni a kutakon az üzemanyagokért, amennyiben a tavalyi év azonos időszakát vizsgáljuk, úgy 130–160 forinttal olcsóbb most a kiskereskedelmi ár. Az árakban lehetett volna érvényesíteni a mostani adóemelést, de a lépés mögött más üzleti racionalitás van:a Mol-csoport a kiskereskedelmi területen is a hosszú távú stratégiát követ.

Bár a 41 forintos áremelést – az idei év második felében tapasztalt árcsökkenések miatt – könnyedén érvényesíteni lehetne az árakban, a fogyasztás nem esett volna vissza. A Mol-csoport a mostani döntésétől azt reméli, hogy ezzel komoly segítséget tudnak nyújtani a családoknak, a vásárlóiknak – írja az Index.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top