Connect with us

Sztori

Ilyen élet vár a börtönben Galambos Lajosra! Lajcsi emberkísérletről beszél…

Eldőlt, hogy Galambos Lajosnak börtönbe kell vonulnia! S bár a zenésznek van fellebbezési lehetősége, ennek eredményét már csak a börtönben fogja megtudni.

Bármelyik nap megkaphatja a börtönbehívót Galambos Lajos. A zenész ugyan kérvényezte, hogy egészségi állapotára való tekintettel ne kelljen börtönbe vonulnia, ám ezt első fokon elutasították. És bár ő fellebbez, ennek nincs halasztó hatálya, a büntetés letöltését meg kell kezdenie. Mert ugyan a kecskeméti börtönben – a “legelőkelőbb”, a szakzsargonban csak “parkettásnak” nevezett ilyen intézményben, ahol Galambos Lajosnak feltehetően meg kell kezdenie a büntetését – természetesen van egészségügyi ellátás, de ez körülbelül egy háziorvosi ellátás szintjének felel meg. Ugyanakkor a bíróság által felkért szakértő úgy látta, hogy Lajcsi betegsége a Büntetés Végrehajtás keretein belül is kezelhető, mivel immár a bv is rendelkezik jól felszerelt börtönkórházzal.

– Sokáig ez a tököli börtön rabkórháza volt. Ám az utóbbi időben jelentős fejlesztések történtek, és ma már Berettyóújfalun, a városi kórház egy része biztosítja a súlyosabb esetek ellátását – mondja a BV egy volt, magas rangú alkalmazottja. – Itt egy jól felszerelt kórházról beszélünk, csupán csak az elhelyezés mutatja, hogy ez nem egy városi, hanem egy rabkórház, így ez az esetek többségében képes ellátni a különböző betegségekben szenvedő elítélteket. Ha pedig egy elítéltnek a betegsége speciális kezelést igényel, amelyet nem tud biztosítani a berettyóújfalui intézmény sem, akkor a megfelelő ellátást nyújtó intézménybe szállítják – ahol viszont az őrzését továbbra is a BV biztosítja.

A szakember szerint Lajcsi – aki a betegsége ellenére az utolsó pillanatig koncertezett -, ha kérvényezi és azt a reintegrációs tiszt engedélyezi, még a trombitáját is magával viheti a börtönbe. És bár a zárkában nem tarthatja, de a szabadidejében használhatja. A börtön Ki mit tud-on vagy az ünnepségeken biztosan…

– Bármennyire is híresség valaki, a börtönben nincsenek előjogai, és ugyanúgy kell majd maga után wc-t takarítania, mint bárki másnak – mondja forrásunk. – Nem lesz magáncellája, többen fognak osztozni egy zárkán, viszont az elhelyezésnél arra ügyelnek, hogy ne gyilkosokkal, kemény rosszfiúkkal zárják őt össze. Telefont nem vihet be magával, de a börtönben bérelhet egy olyan mobilt, amiről csak a kapcsolattartóként megjelölt személyeket tudja hívni, mást nem, ő viszont nem hívható ezen a készüléken.

Ha pedig nem felel meg a börtönkoszt, Lajcsi havonta kétszer a börtön kisboltjában vásárolhat. Ám csak a pénze egy meghatározott részét költheti el. És csak annyi dolgot tud majd megvásárolni, amit tud tárolni a szekrényében. Nem olyan kibírhatatlan tehát itt az élet, főleg, hogy a „parkettásban” nem priccsen, hanem heverőn pihennek az elítéltek. És mivel Galambos Lajos 125 napot töltött már előzetesben, ezért a büntetésből ezt levonják, és jó magaviselet esetén minden esélye megvan arra, hogy elengedjék a büntetése egy részét is, így optimális esetben akár már egy év múlva szabadulhat.

Ez emberkísérlet!

Galambos Lajost ugyanakkor nem győzte meg a bíróság által felkért szakértők véleménye, neki fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy tényleg tudják-e kezelni – meg nem nevezett – betegségét a börtönben egy esetleges roham esetén. Erről Hajdú Péter Frizbijében beszélt.

– Zárt intézetben nem biztos, hogy tudják kezelni. Erre garanciát kell, hogy kérjek, és garanciát kell, hogy kérjen a családom, az ügyvédem, mert ellenkező esetben ezt én magam emberkísérletnek tekintem…

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top