Connect with us

Sztori

Igazi csoda történt Tapolcán: egy egész tehervonat gázolt át rajta, mégis élve szedték ki a roncsból-Fotók

Az 51 éves férfi egyenesen a vonat elé kanyarodott, ami pedig ezután történt, az már tényleg a csoda kategóriájába tartozik.

A brutális baleset pénteken délelőtt történt Tapolcánál: a tehervonat éppen a tapolcai vasútállomás felől robogott, amikor a fehér Audi bal oldalról egyszer csak egyenesen a száguldó monstrum elé kanyarodott.

A helyszínre azonnal kiérkeztek a mentők és a tűzoltók is, a roncsba ugyanis beszorult a sofőr, így őt csak a katasztrófavédők segítségével lehetett kiszabadítani. Bár a férfi csodával határos módon túlélte a balesetet, úgy tudni, hogy súlyos, életveszélyes állapotban van. 

A Delta Hírek úgy tudja, hogy egy, a helyszínen dolgozó szemtanú szerint a sofőr megállás nélkül kanyarodott rá a sínekre, ahol azonnal bele is hajtott az érkező szerelvénybe. Az ütközés után a helyszínen lévők hívták a segítséget. A munkás hozzátette azt is, hogy nem ez volt az első baleset az átjáróban, korábban itt már történt hasonló eset, így nemrégiben még egy kamerát is felszereltek. Így vélhetően a baleset pillanatait és pontos körülményeit is rögzítették.

Egy, a helyszín felé autózó férfi elmondta, hogy nagyon sokan próbáltak a férfi segítségére sietni: 

– Először csak a kocsi egyik oldalát láttuk, és az távolról sértetlennek tűnt, azt hittük, hogy fennakadt a síneken – mesélte a sofőr.

– Ezután viszont megláttuk a másik oldalált, az már teljesen össze volt roncsolódva a sofőr felőli részén. Nagyon sokan voltak körülötte, a tűzoltók is dolgoztak. 

Hihetetlen, hogy abból a roncsból élve szedték ki a sofőrt. Az biztos, hogy mostantól két születésnapja lesz

– vélekedett a férfi.

Azt is megerősítette, hogy ezen a szakaszon valóban sok a baleset:

– Nem tudom, miért történik itt ennyi ütközés? Belátható a szakasz, egy régi laktanya van itt, emellett fényjelzés és STOP tábla is. Hogy ebben az esetben mi történhetett, arról halvány fogalmam sincs. A nap aznap nagyon erősen sütött szemből, így lehet, hogy elvakíthatta. De azt, hogy miért nem nézett szét a sofőr, nem tudom megmondani – tárta szét a kezét a férfi.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top