Connect with us

Sztori

Ifj. Schobert Norbi nyerte a Farm VIP 3. évadát, elárulta, mit kezd nyereményével

Hosszas küzdelem után Ifj. Schobert Norbi lett a TV2 Farm VIP harmadik évadának győztese.

Rubint Réka és Schobert Norbert 17 éves fiát, ifj. Schobert Norbikát ismeretlenül is sokan bántják híres családja miatt, de most bebizonyította, hogy – a feltételezések ellenére – tisztességes és dolgos fiúnak nevelték a szülei, aki egy farmon is megállja a helyét – írja a Blikk.

“….Bevallom, a vége felé már nagyon elfáradtam. A döntőben a puzzle-nél le is maradtam, ott még az is megfordult a fejemben, hogy feladom, de aztán valami csoda folytán a végére sikerült behoznom a jelentős hátrányomat.

El sem hittem, amikor futottam a célba, hogy sikerülhet, csak a szüleim hangjára figyeltem, akik fentről kiabáltak nekem. Az adta a legnagyobb erőt” – magyarázta Norbika, aki nemcsak a győzelmet, de az azzal járó 11 millió forintos fődíjat és egy korábbi játék során szerzett plusz 1 millió forintot is bezsebelte Smaltig Dalmával szemben.

A nyereményét egyelőre szeretné félretenni, és később befektetni. Mint mondja, a jövőben is szívesen szerepelne hasonló műsorokban, ám karriert nem a médiában tervez építeni. Az érettségi után a közgazdasági egyetemen szeretne tovább tanulni, később pedig ingatlanokkal és online marketinggel foglalkozna.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top