Connect with us

Sztori

Hátborzongató halál: Elsüllyedve a Dunában, egy autóba zárva találták meg Ferencet a szeretett kutyájával

Ferencet és kutyáját napokig keresték az ismerősök, akiknek végül egy szörnyű tragédiával kellett szembesülniük.

Az utolsó pillanatig keresték a rendőrök és az ismerősök azt a Bács-Kiskun vármegyei férfit, akinek titokzatos körülmények között, kutyájával együtt veszett nyoma.

A férfi ismerősei szerint V. Ferencet március 25-én látták utoljára a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon, ekkor szürke kocsijával és imádott németjuhászával volt. Ferenccel együtt a kutyának és a kocsinak is nyoma veszett, mintha csak a föld nyelte volna el őket. 

– Az autójával (szürke Opel Corsa) és a kutyájával (németjuhász) együtt tűnt el. Körülbelül 175 centi magas, 100 kiló körüli, szeme kék, haja tüsire vágva – írták az aggódó ismerősök.

A férfi után nagy erőkkel kutattak a környéken, napokig mindenki azt remélte, hogy Feri és a kutyája is előkerülnek.

Csütörtök délutánra azonban minden remény odalett: a férfit és imádott ebét a kocsijával együtt a Duna környékbeli szakaszán találták meg.

Az ismerősök sokkot kaptak a történtek után, mint mondták, képtelenek voltak Feriről elhinni, hogy ilyet tenne. Azt sem értették, miért vitte magával szeretett kutyáját is:

Nem tudom, mi lehetett vele, de egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy ilyet tegyen. 

Én nem zárnám ki azt sem, hogy véletlen hajtott bele a vízbe, esetleg még az sem lehetetlen, hogy rosszul lett. Ha előre eltervezte volna ezt a szomorú tettet, akkor miért vitte volna magával a kutyusát? – tette fel a kérdést az ismerős. A Bors információ szerint a vízbe hajtott kocsit a vízirendészet dolgozói találták meg, a rendőrség pedig vizsgálja az eset körülményeit.

Bár azt nem tudni egyelőre, hogy mi okozta a rejtélyes tragédiát, annyi azonban bizonyos, hogy ebben az esetben nem merült fel idegenkezűség: kérdésünkre ugyanis a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt válaszolta, hogy az esetet közigazgatási eljárás keretei között vizsgálják.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top