Connect with us

Sztori

Gyerekek is megjelennek az utakon: jön a jogsi nélkül vezethető autó

Gyerekek is megjelennek az utakon: jön a jogsi nélkül vezethető autó

Az új autó vezetéséhez Magyarországon sem lesz szükséges a B kategóriás jogosítvány.

Európában már néhány éve kapható az elektromos buborékautó, most azonban ezt úgy alakították át, hogy megfeleljen azoknak az előírásoknak, amelyek lehetővé teszik, hogy már 14 éves korú vezetők is a volán mögé ülhessenek. Míg az alapváltozat egyetlen 17 lóerős villanymotorja 90 kilométer/óra végsebességet biztosít, addig a 12 lóerős Lite, amelyet ezen a héten mutatnak be a Genfi Autószalonon, 40 kilométer/órára van szabályozva – írja az Infostart.

A portál szerint Micro által gyártott Microline Lite típusú autót a fiatal tizenévesek is használhatják majd, bár a minimális vezetési korhatár országonként változik. Franciaországban és Olaszországban 14, Svédországban, Németországban, Ausztriában és Spanyolországban 15, a legtöbb más országban pedig 16 évesnek kell lenni, de Európában bárki vezetheti, akinek nincs autóhoz jogosítványa, feltéve, hogy rendelkezik mopedengedéllyel.

A vásárlók 5,5 és 11 kilowattórás akkumulátorok közül választhatnak, a kisebbik 100 kilométeres hatótávolságot biztosít, és két órát vesz igénybe a 80 százalékos feltöltés, míg a nagyobbik csomag 180 kilométeres hatótávolságot kínál, és négy órát vesz igénybe a feltöltés.

A Micro, amely az 1990-es évek végén és a 2000-es években a Micro és a Razor nevek alatt robogók értékesítésével szerzett nevet, nem adta ki a Torinóban épített Lite listaárát, de azt nyilatkozták, hogy négyéves szerződéssel havonta 169 dollárért lesz elérhető, ha a vásárlók 25 százalékos előleget fizetnek.

Mint azt a naphire.hu is megírta, Magyarországon idén nagy változás jön a gépjárműadó fizetésben: Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top