Connect with us

Sztori

Gyász:Elhunyt Székely Ádám

Meghalt múlt héten pénteken Székely Ádám író, újságíró, zenész. Székely Ádám a budai Szent Imre-templom gitáros miséinek egyik elindítója volt, ahol 1970 húsvétján tartották az első beatmisét – írta az MTI.

A templommal szomszédos József Attila Gimnáziumban tanult. Érettségije évében, 1972-ben, Mák címmel komponált egy rockoperát, amelyet a gimnázium dísztermében, majd a Marczibányi téri művelődési házban nagyzenekarral, tánckarral és kórussal adtak elő.

Ének-magyar szakos tanári diplomát szerzett. Ő szerkesztette a Helikon kiadásában megjelenő sorozat egyik, Márai-publicisztikákat tartalmazó kötetét.

A rendszerváltásig tanított, majd az Új Magyarországnál és a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. Tagja volt az MTI tanácsadó testületének és munkatársa volt a Közszolgálati Közalapítványnak, főszerkesztője az Új Budának, az utolsó években pedig a Gondolát szerkesztette.

Utolsó szerzeményét a 2021-ben elhunyt Tihanyi Gellért klarinétművész gyászmiséjére komponálta.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top