Connect with us

Sztori

Gyászba borult az ország – Szörnyű hírt kaptunk ma reggelre – nagy név távozott közülünk!

Elhunyt Hetényi Antal Gábor, az első olimpiai pontszerző magyar cselgáncsozó.

Hetényi Antal Gábor későn, 15 esztendősen kezdett el judózni, de Horváth István tanítványaként már 1969-ben felnőtt magyar bajnoki címet szerzett.

Három esztendővel később a 70 kilósok között képviselhette a magyar színeket az 1972-es müncheni olimpián, ahol az ötödik helyezést szerezte meg. Ez volt a sportág történetének első magyar ötkarikás pontszerző helyezése, abban az évben őt választották az Év judósának Magyarországon.

1978-as visszavonulását követően megalapított a KSI SE judoszakosztályát, amelynek csaknem negyven éven keresztül volt a vezetője és edzője. A nyolcadik danfokozatáról szóló diplomát Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke szignózta, 2010-ben átvehette A Magyar Sportért Díj második fokozatát.

Az életének 76. évében elhunyt Hetényi Antal Gábort a Magyar Judo Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top