Connect with us

Egyéb

Farkasordító hideggel támad a hétvége,íme a részletek

Továbbra sem enyhül az időjárás, sőt, ma ismét havazhat, emellett durván feltámad majd a szél is.

A HungaroMet előrejelzése szerint a Duna-Tisza közén, a Tisza mentén és a Dunántúl nyugati részén lehetnek egész nap zárt felhőzettel borított tájak.

Előbbi vidékeken a déli óráktól hószállingózás is előfordulhat, de eleinte még a keleti megyékben is lehet erre számítani. Másutt akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Az északias szél a Dunántúlon és a Tiszántúlon nagy területen megélénkül, főként a Bakonyban és a Zemplénben erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően -1 és +4 fok között alakul. Késő estére -6 és -1 fok közé hűl le a levegő.

A veszélyjelzésben megjegyezték: este, éjszaka a Tiszántúlon, illetve délkeleten, pénteken napközben a középső országrész keleti részén hószállingózás előfordulhat.

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, farkasordító hideggel támad a hétvége. A meteorológusok szerint marad a télies idő a hétvégén is, de némileg enyhül a hideg: éjszakánként az eddigieknél gyengébb fagy várható és jellemzően 0 Celsius-fok fölött alakul a hőmérséklet a legmelegebb órákban. A szél élénk, olykor erős lesz.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top