Connect with us

Sztori

Fának csapódott és halálra égett: százak gyászolják Viktort-Fotó+Videó

Borzalmas baleset történt csütörtökön éjjel: a Kápolna és Kerecsend közti szakaszon elvesztette uralmát a kocsija felett, és nagy sebességgel árokba, majd az út melletti fának csapódott egy fiatal sofőr – írja a Metropol.

Baleset, Kápolna
Az autó teljesen összeégett Fotó: Tv2/Tények

Az ütközés után az autó lángra kapott, és teljesen összeégett. A sofőr, M. Viktor egyedül utazott, sikerült kimásznia a roncsból, az érkező mentősök azonban nem tudták megmenteni az életét, ugyanis súlyosan megégett a teste. Viktort, vagy ahogy szerettei hívták, Pepét rengetegen ismerték és szerették, a sokkoló baleset után pedig százak gyászolják:

„Nem akarom még most sem elhinni, hogy nem látjuk többet. Igazi jó lelkű és tiszta szívű ember volt, soha, senkinek nem tudott volna ártani” – mondta összetörten egyik ismerőse.

Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozhatta a balesetet, sokak szerint az út csúszott akkor az esős idő miatt:

„Lehetséges, hogy az eső miatt síkosabb volt az út, ő pedig gyorsan hajtott rajta. Ilyenkor elég egy vízátfolyás, vagy egy pici műszaki hiba, és meg is van a baj. Nagyon sajnálom szegényt” – mondta lapunknak egy közelben élő férfi.

Ripost

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top