Connect with us

Sztori

Esztergomi robbantás:csapdába csalta a rendőröket, mert bosszút akart állni rajtuk az autója lefoglalásáért. 

Rengeteg adóssága volt az esztergomi robbantónak, aki csapdába csalta a rendőröket, mert bosszút akart állni rajtuk az autója lefoglalásáért.

A férfi haragudott a rendőrökre, többször fenyegette őket és az ügyészeket is: azt képzelte, ők hagyták „ellopni” az autóját.

Más értesülés szerint az áramszolgáltató értesítette a Terrorelhárítást, mert a férfinek annyi kifizetetlen számlája volt, hogy ki akarták kapcsolni nála a villanyt. Erre kezdett el fenyegetőzni, hogy felrobbantja magát.

Miután újra fenyegetőzni kezdett, a túsztárgyaló pszichológus 4 és fél órán keresztül tárgyalt vele.

Végül a férfi csapdába csalta a rendőröket, ugyanis felgyújtotta a lakást, és amikor a TEK-esek rátörték az ajtót, megnyitotta a gázpalackot, ami felrobbant az épületben
– olvasható az Origo cikkében.

Esélye sem volt azoknak, akik az ajtó közelében voltak.

Az elkövető, valamint a rendőr, aki rátörte az ajtót azonnal meghaltak.

Ezzel kapcsolatban az M1 tudósítója azt mondta a csatorna híradójában, hogy az elkövető a felrobbantott gázpalack környékét is benzinnel locsolta fel. A robbantót feltételezhetően csak később találták meg a romok alatt, ezért jelent meg később, a halálhíre.

A sérültek között több rendőr és tűzoltó is van.

Az Index értesülése szerint a TEK-nek eddig csak sérültjei voltak akcióban, még sosem volt halottja éles művelet közben.

kemma.hu úgy értesült, hogy

Esztergomba sietett Hajdu János, a TEK főigazgatója is.A rendelkezésre álló információk alapján azt közölték, hogy rendőri mulasztás nem történt az ügyben.

A Központi Nyomozó Föügyészség közleménye is megerősíti, hogy a detonáció következtében a TEK egyik munkatársa életét vesztette,

több rendőr, valamint tűzoltó megsérült, közülük négyen súlyosan, heten könnyebben. Civilek nem sérültek meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség a bűncselekmény mielőbbi teljes körű kivizsgálása érdekében haladéktalanul hajtja végre a szükséges eljárási cselekményeket.

A robbantóról egyébként nem voltak jó véleménnyel a környékbeliek, volt, aki félt tőle, többen hallották korábban üvöltözni. Úgy tudni, és erről az M1 Híradó is beszámolt, hogy a helyiek féltek, lesz-e újabb robbanás. Szerencsére nem volt. Honvédségi és rendőrségi tűzszerészek is a helyszínre siettek, hgy segítsék megakadályozni az esetleges újabb robbanást és kezelni a helyzetet.

Az ügyről részletesebb tájékoztatást, várhatóan pénteken ad ki a nyomozó főügyészség, addig a sajtó és a közvélemény türelmét kérik.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top