Connect with us

Hírek

Esélye sem volt: kiderült, mibe halt bele a Ferihegyen elhunyt 11 éves kislány, MUTATJUK: 😭😭

Már születése óta beteg és mozgásképtelen volt az a 11 éves grúz kislány, aki rosszul lett a Turkish Airlines vasárnapi járatán, majd kényszerleszállás után a budapesti repülőtéren küzdöttek az életéért, de nem sikerült újraéleszteni.

Rosszullét miatt kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen az említett légitársaság Isztambulból New Yorkba tartó járata, miután egy 11 éves kislány eszméletét vesztette a gépen.

Az RTL Híradója által megkérdezett pilóta kiemelte, hogy a maihoz hasonló eseteknél először a légiutas-kísérők próbálják kezelni a problémát, megkérdezik a fedélzeten lévő utasoktól, hogy van-e köztük orvos, majd ezután dönthet úgy a gép kapitánya, hogy kényszerleszállást hajt végre. Így történt ez a TK003 járaton is, ahol végül a pilóta egy kisebb kitérő után úgy döntött, hogy a budapesti repülőtéren landol.

A gyerek szüleivel együtt utazott New Yorkba, ott élő családjukhoz. A Híradó úgy tudja, hogy a grúz kislány már születése óta beteg, mozgásképtelen. Amikor felszálltak a repülőre, még semmi baja nem volt, azonban ahogy megkezdődött a felszállás, a kislány folyamatosan oxigénhiánnyal küzdött, majd elájult.

A fedélzeten volt egy orvos, aki a személyzettel együtt 40 percen keresztül próbálta újraéleszteni a kislányt, majd Budapesten landolva küzdött tovább a megmentéséért a repülőtér és a Szent Márton rohamkocsi személyzete, sikertelenül.

A Turkish Airlines járata 1 óra után végül folytatta útját New Yorkba.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top