Connect with us

Sztori

Brutális részletek derültek ki az esztergomi robbantásról,egy rendőr és az elkövető is meghalt

Egy családi háznál történt robbanás szerda este. Az M1 Híradó információi szerint az épülethez a rendőrök és a tűzoltók is kivonultak. A közmédia szerint egy rendőr és az elkövető is meghalt intézkedés közben.

Az M1 beszámolója szerint a város külterületén lévő családi házhoz fenyegetőzés miatt vonultak ki a hatóságok. Úgy tudni, súlyos bűncselekmény történt a helyszínen, az akció pedig még mindig tart. Az információk szerint egy rendőr halt meg és többen megsérültek.

24.hu azt írja, egy zavart férfi már napközben is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házát, ekkor érkeztek ki a hatóságot és a TEK egységei is. Estére elmérgesedett a helyzet és a jelek szerint a férfi beváltotta a fenyegetését. Azonban egyelőre nem tudni, hogy gázrobbanás történt-e, vagy valamilyen robbanószerkezet lépett működésbe.

Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt indított vizsgálatot az ügyben. A HVG helyen tartózkodó újságírói szerint Pintér Sándor belügyminiszter is a helyszínre tart. Pintér egyébként is Esztergomban tartózkodik a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén. A lap munkatársai arról számoltak be, hogy esete nyolc óra körül több, sérültet szállító mentőautó is elhagyta a helyszínt.

Az esztergomi kórházban több osztályt is kiürítettek, hogy fogadni tudják a sérülteket.

Az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, a robbantás környékét 300 méteres körzetben lezárták. A robbantás során 6-7 ember sérült meg súlyosan.

Kétnapos kihelyezett frakcióülést tartanak a Fidesz-KDNP Esztergomban, kizárva a nyilvánosságot. Orbán Viktor a vacsora után ad politikai helyzetértékelést a képviselőknek, valószínűleg már a jövő évi EP- és önkormányzati választások fénytörésében. A svéd NATO-csatlakozás napirenden lesz, levetítik a képviselőknek a svéd kisvideót, ami kiverte náluk a biztosítékot. A frakcióülésről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.

Frissítés:

Bors helyszínen tartózkodó munkatársa úgy értesült, egy körözött bűnöző robbantott, a halálos áldozat pedig egy TEK-es lehet. Ezt az információt egyelőre nem erősítették meg.

Orbán Viktor miniszterelnök a történtek után a Facebook-oldalán fejezte ki részvétét az elhunyt rendőr családjának. 

„Őszinte részvétem a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőrtiszt családjának. A sebesülteknek jobbulást kívánok” – írta a miniszterelnök.

A Fidesz-frakció részvétét fejezi ki az akció közben elhunyt rendőr családjának

A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja: „A Fidesz-frakció megdöbbenéssel értesült a szerda este Esztergomban történt robbantásról és részvétét fejezi ki az akció közben elhunyt rendőr családjának, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kíván.”

A Központi Nyomozó Főügyészség várhatóan hivatalos közleményt ad ki.

Úgy tudni, az elkövető is meghalt az intézkedés során- írja az M1 tudósítója nyomán az MTI.

Novák Katalin részvétét fejezte az esztergomi robbantás során elhunyt rendőr hozzátartozóinak

Novák Katalin köztársasági elnök Facebook-oldalán nyilvánított részvétet az esztergomi robbantásban szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr hozzátartozóinak.

Az államfő azt írta, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése közben kapta a hírt az esztergomi tragédiáról. A köztársasági elnököt Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója telefonon tájékoztatta az eset részleteiről.

„Őszinte részvétem az elhunyt, szolgálatát teljesítő rendőr hozzátartozóinak, és mihamarabbi felgyógyulást kívánok a sérülteknek” – írta Novák Katalin, és megköszönte a rendőri szervek munkáját.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top