Connect with us

Sztori

Brutális összeget költenek el a magyarok a magánegészségügyben

A sokszor reménytelenül hosszú várólisták egyre több beteget terelnek a magánszolgáltatók felé, ami a kiadásokban is megmutatkozik: a 2023 első felében egészségbiztosításra fordított összeg 44 százalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi.

Nyolcezer ember. Ennyivel többen várnak most műtétre az állami egészségügyben, mint egy hónappal ezelőtt. Még nagyobb a különbség, ha a Covid előtti helyzetet nézzük: akkor húszezerrel kevesebben, huszonnyolcezren vártak műtétre.

Egy budapesti nő egy éve vár térdműtétjére, a szeptemberre tervezett operáció viszont elmaradt.

„Ez a Sote egyébként, 20 altatóorvos felmondott, nem tudom, hogy mi lesz ebből, 2024 január és február az új időpontom a 2 térdemre”- mondta az ATV Híradónak Pappné Titkos Zsuzsa

Egy csípőbeteg nő név nélkül mesélt kálváriájáról: „2021-ben kerültem fel várólistára de a Covid miatt nem műtöttek meg, majd 22 szeptemberében megtörtént a műtét, de annyira rossz állapotban volt a lábam, hogy addigra a másikat is túlterheltem, tehát arra is műtét vár, amire fogalmam nincs mikorra fogok időpontot kapni”.

A DK szakpolitikusa, Komáromi Zoltán arról beszélt, hogy egy szakorvos fizetését nem befolyásolja, hány műtétet végez, nincsen teljesítmény-bérezés, ezért mennek el az orvosok a magánellátó intézményekbe dolgozni.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top