Connect with us

Sztori

Betör a magyar piacra az „orosz Lidl”,verhetetlen árakat ígérnek

„Három éven belül 200 üzletben 700 millió eurós forgalmat szeretnénk elérni Magyarországon” – ez olvasható abban az emailben, amit a haszon.hu szerzett meg, és amely arról tájékoztat, hogy a Mere szupermarket-hálózat mostantól Magyarországon is elérhető lesz.

A levelet egyébként az orosz diszkontlánc képviselői a potenciális üzleti partnereiknek küldték szét még február végén.

A társaság ebben ambiciózus terveket vázol fel, így például „az elkövetkező év” során 20 üzletet nyitnának Budapesten és az agglomerációban.

A haszon.hu emlékeztet, hogy az orosz kiskereskedelmi láncot 2009-ben alapították, azóta 20 országban mintegy 2500 üzletet működtetnek.

Akárcsak az Aldi vagy a Lidl, a Mere is úgynevezett hard diszkontlánc, azaz a termékeket alacsony árakon kínálja a vevőinek. Az átlagosan 1000 négyzetméteres üzletei meglehetősen spártai berendezésűek, termékeiket dobozokból, raklapokból kínálják vevőiknek.

A haszon.hu által megszerzett e-mailjükben azt ígérik, hogy az áraik a piaci átlagnál 20 százalékkal alacsonyabbak lesznek „a gyártókkal való közvetlen együttműködés, a szigorú költségellenőrzés és a minimális kereskedelmi felár miatt.”

A portál emlékeztet, hogy 2022-ben a Mere az orosz-ukrán háború miatti szankciók és az annak nyomán fellépő ellátási nehézségek miatt kénytelen volt bezárni osztrák, belga, francia, német, spanyol és brit üzleteit. Azóta Belgiumban újra próbálkoznak MyPrice néven. A német Lebensmittel Zeitung tavaly szeptemberben úgy értesült, az orosz diszkontlánc nem mondott le teljesen Európáról, csupán most Kelet-Európára koncentrál, ahol a kiskereskedelmi piac fragmentáltabb és az ellátás zökkenőmentesebb – írja a haszon.hu.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top