Connect with us

Sztori

Bekövetkezett a legrosszabb:elhunyt Zsolnay Zsolt,36 éves volt

Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.

Mint azt tudjátok, az elmúlt vasárnap egyik felnőttjátékosunk, Zsolnay Zsolt Pál a mérkőzés félidejében rosszul lett, kórházba került. Majd ez idáig ott kezelték. Sajnos Zsolt élete legfontosabb meccsét ma elvesztette és innentől az égi pályákon rúgja a gólokat

– írta Berdó Zsolt László szombaton a Facebookon, hozzátéve, hogy a tokodi klub ificsapatának szombati és a felnőttegyüttesének vasárnapi mérkőzése elmarad.

Mint arról mi is beszámoltunk, Zsolnay Zsolt múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni meccs szünetében rosszul lett, megállt a szíve. Sikerült őt újraéleszteni, ezután folytatódott a találkozó, ám a második játékrész elején, az 52. percben félbeszakadt a mérkőzés, mert a csatárt megint újra kellett éleszteni.

„Úgy tudom, már az első félidőben panaszkodott, szúrást érzett a mellkasában, ám azt a játékrészt még végigjátszotta. Aztán az öltözőben rosszul lett, mint kiderült, infarktust kapott. Mentőt hívtak hozzá, újra kellett éleszteni, kétszer is megállt a szíve. De akkora volt a baj, hogy a kiérkező szakemberek nem tudták stabilizálni az állapotát, riasztották a helikopteres egységet, amely a vizsgálatok után egyből elszállította őt szívinfarktus gyanújával” – mondta a történtek után honlapunknak egy neve elhallgatását kérő tokodi szurkoló.

Zsolnay Zsoltot – aki az előző idényben 32 találattal holtversenyben gólkirályi címet nyert a Komárom-Esztergom vármegyei másodosztályú bajnokságban – azóta kórházban ápolták, de sajnos nem tudták megmenteni az életét. Harminchat éves volt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top