Connect with us

Celebek

„Becsaptak, hazudtak nekünk!” – állítja Zámbó Jimmy középső fia

„Becsaptak, hazudtak nekünk!” – állítja Zámbó Jimmy középső fia

Kőkeményen reagált Jimmy fia a látottakra.

Nem csitulnak az indulatok a Zámbó Jimmy életét feldolgozó tévésorozat körül. A Király című filmet nyilvánvalóan a családtagok számára megterhelő nézni azokat a szituációkat, drámákat, amelyeket ők maguk éltek át egykoron elhunyt szerettükkel. Jimmy két fia, Adrián és Krisztián is megszólalt a sorozatról, ám Sebastian eddig hallgatott. Most azonban elmondta a véleményét, és nem az elragadtatás hangján szólt:

Azt mondja, azt ígérték, hogy méltón emlékeznek meg édesapjáról, ezért írták alá a szerződést. „A sorozatot készítő, hogy úgy mondjam, úriember, most nem érti, hogy a Zámbó családból bizonyos tagok miért háborodnak fel, mikor ő hűen ábrázolta édesapámat. Hűen nem ábrázolt ő semmit!” – mondta a Borsnak vehemensen a külföldön élő Sebastian, aki szerint az igazság izgalmasabb lett volna.

Sebastian sokszor volt ott édesapja fellépésein, és igazi profinak írja le, olyannak, aki körül mindennek rendben kell lennie. Azt mondja, királynak is a közönség nevezte, nem önmagáról állította, ahogy a filmben hallatszik, az pedig kifejezetten zavarja, hogy a filmben majd’ mindig alkohol van a kezében.

Elmondása szerint a hétköznapokon Jimmy soha nem fogyaztott alkoholt. „Számára az volt a lényeg, hogy boldogok legyünk. A sorozatban bemutatott ember csak önmagával foglalkozik, ami nem igaz. Számára a szeretet volt az első számú, mint ahogy számomra is” – mondta el a lapnak Sebastian.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top