Connect with us

Sztori

Az összeomlás jeleit mutatja a forint

Az utóbbi hetekben eleve nem nézett ki jól a forint az euróhoz képest, a keddi jegybanki kamatdöntés után azonban meredek zuhanásba váltott, és az elmúlt egy évben látott legrosszabb szinteket közelíti.

Ismét vészesen közel került a forint árfolyama az eurónkénti 400-as szinthez, pedig elvileg lényegében minden tényező azt indokolná, hogy jóval kevésbé legyen változékony az árfolyam, és erősebb szinten, messzebb tartózkodjon az ijesztő kerek számtól, ami szinte mindenkinek a 2022-es összeomlást juttatja eszébe.

Minden szépnek tűnt

A tavalyi év folyamán a 370-es szint volt a legerősebb, ezen nem sikerült áttörni az erős irányba, így ismét jött a gyengülés, és kétszer is 395-ig szaladt fel az euró. Ijesztőnek tűnt, de hát akkor még magas volt az infláció, nem jöttek még az uniós pénzek: igaz, az energiaárak már sokat csökkentek, és a fizetési mérleg már akkor is többletet mutatott.

Októberben újra erősödés kezdődött, amit indokolt, hogy mindenben a javulás kezdett látszani: immár gyors csökkenésnek indult az infláció, a fizetési mérleg egyre jobban mutatott. Ezzel együtt a hosszabb állampapírhozamok is csökkenni kezdtek, idén év elején már csak 5,50 százalék volt a 10 éves piaci állampapír hozama.

Valami félrement

Akkor azonban valami megváltozott: újra gyengült a forint, és felpattant az állampapírhozam is 6 százalék fölé. Először csak úgy tűnt, hogy egy gazdaságpolitikai adok-kapok okozta a felfordulást, és erre reagált is a jegybank a januári kamatdöntés alkalmával. Hangsúlyozták, hogy az ilyen turbulenciák, pénzpiaci zavarok elkerülésére döntöttek az alapkamat 75 bázispontos csökkentése mellett 100 bázispont helyett, mire a piac rögtön meg is nyugodott, a forint nagyot erősödött.

Utána azonban újra kezdődött a gyengélkedés: az árfolyam egyre inkább eurónként 390 közelében kezdett egyensúlyra lelni, miközben már az uniós források is érkezni kezdtek, az infláció a jegybanki célsávba került: az árfolyam szempontjából ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Ilyen makrogazdasági helyzetben egy valuta, bármennyire kicsi is, nem szokott erősen ingadozni, pláne nem leértékelődni, sőt, inkább valamit visszanyer a korábbi válságos időben elszenvedett jelentős értékvesztésből.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top