Connect with us

Sztori

1 perce érkezett:ezek a magyar dolgozók havi 53 ezer forintot is kaphatnak pluszba

A mai naptól lehet pályázni a tartós álláskeresők elhelyezkedését támogató, 1,7 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló pályázatra.

A programban sikeresen pályázók lehetőséget kapnak arra, hogy három hónapra kipróbálják magukat a választott álláshelyen.

A program célja egyrészről a vállalkozások munkaerőigényének kielégítése a hazai munkaerő-kínálat bővítése révén, másrészről a tartósan álláskeresők hosszú távú elhelyezkedésének támogatása, a foglalkoztatás további növelése mellett.

A program keretében annak a munkáltatónak nyújtható vissza nem térítendő támogatás, amely az álláshely választás lehetőségét legalább 5 fő, súlyosan hátrányos helyzetű álláskereső számára biztosítja.

Súlyosan hátrányos helyzetű álláskeresőnek az a legalább 24 hónapja regisztrált álláskereső vagy olyan, legalább 12 hónapja regisztrált álláskereső minősül, akire a következő feltételek legalább egyike érvényes: 24 év alatti, vagy nem szerzett középfokú végzettséget/szakmai képesítést, vagy 50 éven felüli, vagy eltartottal egyedül élő felnőtt, esetleg etnikum tagja – írja közleményében az NGM.

A támogatás három hónapja alatt akár 100 százalékos bértámogatás is igénybe vehető, ami 6 órás munkaidő esetén legfeljebb havi 200 ezer forintot jelent. A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt munkában maradást ösztönző juttatásban is részesülhet, melynek havi összege 53 ezer forint.

Amennyiben az álláskereső alkalmasnak bizonyul, tovább foglalkoztatás esetében a munkaadó további 6 hónapig részesülhet bértámogatásban maximum 50 százalékos intenzitással, legfeljebb havi 200 ezer forint mértékig. A felvett munkavállaló ez alatt az időtartam alatt, illetve ezen felül további 3 hónapig részesülhet munkában maradást ösztönző juttatásban, melynek havi összege a minimálbér 25 százaléka, azaz 67 ezer forint.

A projekt keretében egy év alatt álláskeresőnként összesen 1,8 millió forint bértámogatás igényelhető, míg az egyén a bérén felül további 760 ezer forint juttatást kaphat. A vállalkozások a munkaerő felmérésében és -fejlesztésében, illetve a munkában maradás segítésében közreműködő szakemberek (mentorok) bérköltsége után is igényelhetnek támogatást. A pilot programot az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság bonyolítja le, a részletes információk a honlapjukon érhetők el.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top