Connect with us

Sztori

Gépjárműadó 2024: fontos levelet küld a NAV, rengeteg autóst érint a módosítás

Gépjárműadó 2024: fontos levelet küld a NAV, rengeteg autóst érint a módosítás

Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok.

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, üzembentartói, ugyanis a több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót.

A határozatokat a NAV március elején elektronikusan (cégkapura, vagy hivatali tárhelyre, KÜNY-tárhelyre) küldi mindenkinek, akinek van valamilyen elektronikus elérhetősége. Akiknek nincs, azok postán kapják meg a papírokat.

Nem kapnak határozatot azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személyek, a GJADO-adatlapot benyújtó civil szervezetek. Nem kapnak levelet azok sem, akiknek mindegyik gépjárműve adómentes.

A gépjárműadót idéntől egyösszegben elég, április 15-ig befizetni. Az évi két alkalom helyett csak egyszer küld a fizetésről értesítést a NAV. A szabályok egyszerűsítésére azért is volt szükség, mert az ügyfelek nagy részénél a kétszeri fizetés csak gondot okozott, vagy elfeledkeztek a második részletről, vagy duplán fizettek.

A természetes személyeknek (magánszemély, egyéni vállalkozó, őstermelő) a gépjárműadó befizetése a NAV-Mobil Gépjárműadó-menüpontjában vagy a határozatban szerepelő link használatával pillanatok alatt teljesíthető Ügyfélkapus azonosítás után.

Címlapkép: Getty Images
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top