Connect with us

Sztori

Krausz Gábor nagyon kiakadt Tóth Gabira: kemény üzenetet küldött volt feleségének

Krausz Gábor nagyon kiakadt Tóth Gabira: kemény üzenetet küldött volt feleségének

A sztárséf szerint szó sincs arról, hogy ő és az új párja, Mikes Anna találkozgatnának Tóth Gabiékkal.

Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, Krausz Gábor csütörtök este tudatta a követőivel, hogy egy párt alkot Mikes Annával, akivel korábban megnyerte a Dancing with the Stars című műsort.

Lapunk azt is megírta, hogy Tóth Gabi is megszólalt Krausz új kapcsolatával kapcsolatban. Az énekesnő elárulta, hogy számára nem volt titok, hogy összejöttek, és nagyon örül a boldogságuknak. Majd kitért arra is, hogy nagyon jó kapcsolatot ápolnak egymással, sőt, azt állította, hogy már négyesben is találkoztak, és ötösben is, amikor a közös kislányuk, is ott volt.

„Találkoztunk már négyesben is, az én párommal Mátéval és Annával, és ötösben is, amikor a kislányunk, Hannaróza is ott volt. Szerencsére, mind nagyon jól kijövünk egymással. Sok boldogságot kívánok nekik, de természetesen, ezt már személyesen is elmondtam” – nyilatkozta az énekesnő.

Krausz Gábor szerint azonban szó sincs ilyenről, sőt, cáfolta azokat az állításokat is, miszerint egy baráti társaságot alkotnának a volt feleségével és annak új párjával. :

„Előre le szeretném szögezni, hogy nem állt szándékomban nyilatkozni a témában, mert egyelőre szeretnénk megélni mi magunk ezt a csodálatos időszakot. Másrészt, amíg nem éreztük biztosnak a kapcsolatunkat, már csak a kislányom miatt sem akartam a nyilvánossággal megosztani. Azt azonban, ami most a médiában zajlik, már nem hagyhatom szó nélkül. Semmiféle találkozgatások nincsenek, hacsak az nem számít annak, hogy a közös kislányunkat átadjuk egymásnak. Ilyen alkalom valóban volt, hogy mind a négyen jelen voltunk, vagyis Anna is velem volt, a volt feleségem pedig a párjával érkezett, de két udvarias mondaton kívül más ott nem hangzott el. Mindenkit arra szeretnék nyomatékosan kérni, hogy helyettem, rólam, velem kapcsolatban sehol és semmilyen formában ne nyilatkozzon. De, ha már valaki beszél… akkor József Attila szavaival élve: az igazat mondja, ne csak a valódit”

– mondta Krausz Gábor a Borsnak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top